Panka neten jár iskolába

A nyolcéves Pankáról tavasszal derült ki, hogy a nyirokrendszerből kiinduló daganatos megbetegedése, non-Hodgkin-limfómája van, ami kemoterápiás kezelést igényel. A kezelések alatt nem járhat közösségbe a legyengült immunrendszere miatt. A kislány osztályfőnökének, Bajné Böjti Angélának támadt az az ötlete: ha lehet videokonferenciákat rendezni Skype-on keresztül webkamerával, akkor Panka miért ne vehetne részt a tanórákon hasonló módszer alapján?

Az iskola és a család összefogásával ki is épült a rendszer, így a kislány szeptemberben úgy kezdhette meg a nagykanizsai Palini Általános Iskola harmadik osztályát, hogy biztonságos otthonában maradt, mégis aktívan bekapcsolódott az oktatásba.

A tanári asztalon felállított monitoron látszó Pankát a tanórákon ugyanúgy felszólítják, mint bármelyik osztálytársát. A szünetben a kislány az osztálytársaival beszélget kamerán és mikrofonon keresztül. Osztályfőnöke szerint a gyerekek hamar megszokták a rendszert.

- Remekül működik, csak ajánlani tudom minden, hasonló nehézségekkel küszködő gyereknek és iskolának - mondja a tanítónő, aki heti tíz órában külön is foglalkozik Pankával. A táblára írt szövegeket ugyanis nehéz a kamerán keresztül követni, és a kezelések miatt kieső napok miatt is akad pótolnivaló. Szerinte azon kívül, hogy a betegség miatt nem kell egy évet elvesztegetnie vagy magántanulóvá válnia Pankának, lelkileg is nagyon sokat jelent számára, hogy osztályában, a társai között maradhat. A többi gyereknek is komoly lecke toleranciából egy ilyen élethelyzet.

Panka egy rózsaszín színekben játszó, babaházakkal teli, igazi lányszoba szegletében üli végig a tanórákat, laptopján keresztül figyelve a tanárt és az osztályt. Csak a testnevelésórákból marad ki, amúgy együtt olvas, számol, rajzol a többiekkel, felel, ha kell, és szól, ha nem tudja, hányadik oldalon kell keresni a következő feladatot.

A kislány szerint van ebben jó és rossz is. Jó, hogy akkor tanul, amikor akar. De nagyon hiányoznak neki a többiek, nem játszhat a barátaival.

Az apa, a saját tervezésű fagylaltgépek gyártásával foglalkozó Gráner József azt mondja: legalább két hétbe tellett, míg magukhoz tértek, amikor kiderült, hogy az addig csak filmekből, híradókból ismert betegséggel, kezeléssel nekik is szembe kell nézniük. Azóta új ritmus szerint élik a mindennapjaikat: Panka két testvére rendesen, a kislány pedig az interneten keresztül jár iskolába, és hetente olykor többször is elutaznak kezelésre a budapesti Tűzoltó Utcai Gyermekklinikára. A következő előrelépés az lesz az életükben, ha Panka - a kórházban is kiépített rendszer segítségével - a kezelések napjain sem marad le a tanórákról.

Sabján Imre, a nagykanizsai iskola igazgatója szerint az iskola nem tett mást, mint az osztályfőnök jó ötletét megvalósította a családdal együtt.

A kanizsai iskola más tekintetben is figyelmet érdemel. Csaknem két évtizede még be akarták zárni a felújításra szoruló intézményt a csökkenő diákszám miatt, aztán sikerült támogatást szerezni a valaha kastélyként szolgált épület rendbehozatalához. Azóta növekszik a jól felszerelt iskola tanulóinak a létszáma. Még a szomszédos lovardát is sikerült bevonni az oktatásba: bevezetve választható testnevelésóraként a lovaglás.

A Panka tanulását segítő rendszer kiépítése több százezer forintba került. A pénzt az iskola és a család közösen teremtette elő.

- Az iskolának ugyan kevés a pénze, de Panka érdekében szükség volt egy ilyen rendszer kiépítésére - mondta Sabján Imre, aki szerint többen a nemes cél érdekében saját szűkös költségvetésükből hozzájárultak az ötlet megvalósításához.

A kislány otthonról bekapcsolódik az iskolai oktatásba
A kislány otthonról bekapcsolódik az iskolai oktatásba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.