Röviden

Nem gazdálkodhat a pécsi főigazgató

Két beosztottja után a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának főigazgatóját is elérte a végzet, miután megvonták gazdálkodási jogkörét. Az ok az éves szinten több mint 20 milliárd forintos költségvetésű központ 8 hónap alatt felhalmozott 1 milliárdos hiánya. Nyárády József, az egyetem traumatológiai centruma igazgatójának áprilisi lemondása, majd Papp Lajos, a szívcentrum vezetőjének júliusi felmentése után most az egész klinikai rendszer vezetője került bajba. A döntés azt jelenti, hogy Kollár Lajos főigazgató lényegében elvesztette az ellenőrzést az általa vezetett komplexum fölött. (Hírszerző.hu)

Századvég: elhúzott a Fidesz

Nőtt a különbség a két nagy párt között, emelkedett az MDF támogatottsága, az SZDSZ pedig továbbra is mélyponton van - derül ki a Századvég-Forsense legfrissebb felméréséből. A Fidesz támogatottsága 25-ről 27 százalékra emelkedett az összes megkérdezett körében, az MSZP-é viszont maradt a 17 százalék. Ebben a körben az MDF 3, az SZDSZ 1 százalékon áll. A választást most 59 százalékkal nyerné a Fidesz. (MTI)

Komlóska nyert, és új postahivatalt épít

Csaknem négyéves bírósági ügy zárult le a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Komlóska önkormányzata, valamint a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Magyar Posta Zrt. között. Köteles László polgármester elmondta: nem a jogszabályoknak megfelelően működött a posta Komlóskán. Egy ideig az ajánlott leveleket és csomagokat nem helyben, hanem a szomszédos Tolcsván lehetett átvenni. A mulasztást ezzel követték el, ám a posta 2006 januárjától lehetővé tette, hogy azokat a küldeményeket, amelyeket a kézbesítőnek nem sikerült átadnia, a címzettek a helyi postamesterségen vehessék át. Az ügyben zajló eljárás most zárult le. Köteles László bejelentette: önerőből új postahivatalt alakítanak ki a településen, amelyhez várják a Magyar Posta támogatását is. (Tudósítónktól)

Minisztériumi dolgozó gárdavezető

Az atv.hu információi szerint Németh Erzsébet Piroska, a Magyar Gárda egyik vezetője miniszteri alkalmazott: az Országos Foglalkoztatási Alap munkatársa. A nő a gárda lemondott főkapitányának jobbkeze volt, s a gárda pénzügyeiért volt felelős. Az internetes portálnak Németh ugyan tagadta, hogy valaha is gárdatag volt, ezt azonban fotók bizonyítják. (atv.hu)

Az ORTT felszámolná az Advertumot

Az Advertum Kft. tulajdonában lévő, jelentős koncessziósdíj-tartozást felhalmozó rádiós cég felszámolását kezdeményezheti heteken belül a médiahatóság. A javaslatot jegyző, a Fidesz által delegált Szalai Annamária közlése szerint felvetése, hogy az indítványt soron kívül tárgyalják, a tegnapi ülésen nem kapott többséget, így várhatóan két hét múlva kerülhet napirendre a téma. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.