Távhőár partnerszorítóban

Összességében húszszázalékos, a lakások esetében havi 3-500 forintos árcsökkentést is eredményezhet, ha több hónapos meddő vita után hajlandó újragondolni hosszú távú szerződéseit a Budapesti Távhőszolgáltató (Főtáv) Zrt. legnagyobb beszállítója, a Budapesti Erőmű (BE) Zrt. Utóbbi tegnapi tárgyalásukon ígéretet tett Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesnek és Kovács Lajos Főtáv-vezérigazgatónak, hogy két-három héten belül leteszi díjmérséklési javaslatait. Információink szerint a főváros nagyjából húszszázalékos csökkentést szeretne elérni.

A gyakran kifogásolt, magas budapesti távhőárak egyik fő oka a 10-15 évre szóló, igen előnytelen kontraktusok. A BE Zrt.-vel hosszú távú, 2015 és 2021 között lejáró szerződése van a Főtávnak. Ráadásul a kontraktus felmondásához annak lejárta előtt öt évvel jelezni kell a megszakítási szándékot, különben a szerződés automatikusan 10 évvel meghosszabbodik. A Főtáv az általa értékesített hőmennyiség 55 százalékát a BE Zrt.-től vásárolja, csakhogy igen drágán: 3000 forintot fizet egy gigajoul hőért, miközben például a legkisebb beszállító ennek harmadát kéri. Budapest energetikai struktúrája miatt azonban a Főtáv továbbra is kénytelen a BE Zrt.-től vásárolni.

Hagyó Miklós felkérésére a Főtáv 2007 nyarán egy több százmilliós költségjavító intézkedéssorozatba fogott. Az alapdíjat lényegében befagyasztották, s a tervek szerint 2009. január 1-jétől sem fogják megemelni. A megtakarításokat fogyasztói kedvezményekre fordítják, például akik részt vesznek az Öko-Plusz programban, 2008. január 1-jéig visszamenőleg további tízszázalékos alapdíjcsökkentést kapnak. Hagyó Miklós kérdésünkre utalt arra, a Főtáv ebből a megtakarításból szeptemberben lehetségesnek tart egy egyszeri, tízszázalékos árcsökkentést.

További díjmérsékléshez azonban a BE Zrt. kedvező lépéseire is szükség lenne. Balogh Róbert, a Főtáv szóvivője elmondta, több megbeszélésen vannak túl a céggel, ám eddig nem tudtak semmilyen engedményt elérni. A Főtáv bízik abban, hogy a BE Zrt. is megtalálja belső - árcsökkentő - tartalékait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.