Lefizetett vagyonvizsgáló?

Kétmillió forint kenőpénz átvételekor tetten érték L. Jenőt, az APEH vagyonosodási vizsgálati osztályvezetőjét - értesült rendőrségi és adóhivatali forrásokból a Népszabadság. Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője lapunknak elmondta: azonnali hatállyal elbocsátották a tetten ért osztályvezetőt. Az APEH vezetői úgy döntöttek, vagyonosodási vizsgálatot indítanak L. Jenő ellen. Felülvizsgálnak továbbá minden ügyet, amelyben az osztályvezető döntése alapján, vagy az ő kezdeményezésére - bár indokoltnak tűnt - mégsem indult vizsgálat.

A Népszabadság értesülése szerint a rendőrség más bűncselekmények nyomait követve figyelt fel egy másik fiatalemberre, aki állítólag azt híresztelte magáról, hogy saját és édesapja kapcsolatai révén bárkinek el tudja intézni, hogy ne induljon ellene vagyonosodási vizsgálat. A fiatalemberről forrásaink csak annyit árultak el, hogy egy nyugalmazott rendőrtábornok fia. Édesapja ma egy vagyonvédelmi cég tulajdonosa és vezetője, s a nyomozás eddigi adatai szerint semmi köze nincs ahhoz az ügyhöz, amelylyel összefüggésben a fiát gyanúsítják.

Az ügyben az ügyészségi nyomozóhivatal folytatja az eljárást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.