Három telefon a rendőrfőkapitánynak

Nagyon súlyos helyzet alakult ki, durván beavatkoztak a rendőrség munkájába - jelentette ki Szilvásy György, mert az UD Zrt.-nél tartott házkutatás után Demeter Ervin felhívta az országos rendőrfőkapitányt. A Fidesz képviselője, volt titkosszolgálati miniszter szerint ez nem a nyomozás befolyásolása, hanem képviselői bejelentés volt. Benczét mások is figyelmeztették.

A kormány eddig példa nélkül álló lépésre szánta el magát az UD Zrt. nevéhez kapcsolódó megfigyelési ügyben. Szerdán Daróczi Dávid kormányszóvivő átadta a távirati irodának azt a feljegyzést, amelyet Bencze József országos rendőrfőkapitány írt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszternek arról a három telefonhívásról, amelyet közvetlenül az UD Vagyonvédelmi Zrt.-nél két hete tartott rendőrségi házkutatás után kapott. Demeter Ervin, az Orbán-kormány titokminisztere arra figyelmeztette a főkapitányt, hogy "ez az ügy a közérdeklődés középpontjába fog kerülni, és a következő hónapok arról szólnak majd, hogy a Fidesz ellopta az iratokat, Dávid Ibolyára adatokat gyűjtöttek." Csányi Sándor, az OTP Nyrt. elnöke és Jakab Géza nyugalmazott rendőrtábornok is telefonált Benczének. Ők azért, mert az UD Zrt. számítógépeivel és szervereivel együtt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - szerintük törvénytelenül - lefoglalta a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonitas cégcsoport szervereit is.

Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter e telefonhívások kapcsán az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának ülését követően úgy fogalmazott: - Nagyon súlyos helyzet alakult ki, durván beavatkoztak a rendőrség munkájába. Az ülésről az ellenzéki képviselők kivonultak, tiltakozásul, hogy "a szocialisták titkosszolgálati játszmákhoz akarják felhasználni a testületet".

Szilvásy szavaira közleményben reagált Csányi Sándor, aki fenntartja, hogy jogtalan és törvénysértő volt a Bonitas cégcsoport tulajdonában lévő szerverek lefoglalása, amelyek magánérdekeltségei, így a Bólyi Zrt., a Dalmandi Zrt., a Pick Csoport, a Sole-Mizo és a Csányi Pincészet adatait tartalmazták. Csányi a cégcsoport nevében jogi képviselője útján panasszal élt. Az OTP elnöke nyomatékosan hangsúlyozta: nem az UD Zrt. szervereinek lefoglalása ellen emelt szót, hanem a magánérdekeltségeibe tartozó cégek gépeinek visszaszolgáltatásáért, amelyeket az UD Zrt. üzemeltetőként tárolt. Csányi közleménye szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda a mai napig nem adott át neki még csak egy jegyzőkönyvet sem a lefoglalt eszközökről, s arról sem tájékoztatta, hogy a panasza ügyében történt-e intézkedés.

Emlékeztetőül, a megfigyelési ügy akkor robbant ki, amikor Dávid Ibolya MDF-elnök - a benne szereplő neveket monogrammal jelölve - nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amely Tóth János, az UD Zrt. tulajdonosa és Csányi Sándor, az OTP elnöke között lezajlott beszélgetésről készült ez év augusztusában. Tóth akkor arról tájékoztatta Csányit: az UD megbízást kapott, hogy gyűjtsön terhelő adatokat Dávid Ibolyáról, megemlítette, hogy hatalomátvétel készül az MDF-ben. Később a felvételt teljes egészében nyilvánosságra hozta a hvg.hu portál. Csányi ezt követően a Népszabadságnak adott nyilatkozatában azt mondta, megvizsgáltatja, milyen jogi lépésekre van lehetősége a beszélgetését lehallgató ismeretlenekkel szemben. Egyik munkatársa érdeklődésünkre - hogy tudniillik hol tart az OTP-elnök a vizsgálódással - azt mondta, Csányi Sándor a jövő héten konzultál az ügyben megbízott ügyvédjeivel.

Stumpf István, az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere, akit Tóth a Dávid eltávolítását célzó akció támogatójaként aposztrofált, azóta bejelentette, személyiségi jogainak megsértéséért beperli Dávid Ibolyát. Az MDF elnökének jogi képviselője csodálkozásának adott hangot, amiért a volt kancelláriaminiszter az MTI útján hívja perbe Dávid Ibolyát. Hegedűs László ugyanakkor nem érti, miért vette magára Dávid Ibolya nyilatkozatát Stumpf István, amikor az elnök asszony csupán "S úrként" említette.

Az MDF közleményben reagált a nap eseményeire. A Herényi Károly frakcióvezető által jegyzett dokumentum rámutat: Demeter Ervin leleplezte önmagát. Dávid Ibolya ugyanis csak szeptember 12-én hozta nyilvánosságra a Csányi Sándor és Tóth János között lezajlott beszélgetés hangfelvételét. Honnan tudta egy nappal korábban Demeter Ervin, hogy "ez az ügy a közérdeklődés középpontjába fog kerülni, és a következő hónapok arról szólnak, hogy a Fidesz ellopta az iratokat, Dávid Ibolyára adatokat gyűjtöttek"?

Demeter Ervin - nem közvetlenül az MDF felvetésére, hanem általában az őt ért támadásokra reagálva - lapunknak úgy nyilatkozott, hogy megvannak a maga kapcsolatai, több forrásból is értesült bizonyos dolgokról. Ezért is tudott bejelentést tenni Bencze József országos rendőrfőkapitánynál arról, hogy bizonyos körök politikai célokra akarják felhasználni a rendőrséget. Demeter rámutatott, Bencze József fegyelmezett katonaként jelentést írt beszélgetésükről, ami természetes is, hiszen ezt kell tennie, ha egy képviselő közvetlenül megkeresi. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy azt Bencze sem állította vele kapcsolatban, hogy befolyásolni próbálta a nyomozást, nyomást gyakorolt volna a rendőrsége. Ezt csakis Szilvásy György állította. A nyomozás befolyásolása, a nyomásgyakorlás azonban - ha megtörtént volna, de szerinte erről szó sincs - bűncselekmény, ez esetben pedig Szilvásynak kötelessége feljelentést tenni. - Ebben a játszmában nincs döntetlen - szögezte le Demeter.

Az NBH-nak nem kell nyilatkoznia

A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte tegnap azt a jogerős ítéletet, amelyben a Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy a titkosszolgálatnak nyilatkoznia kell a titkos minősítés alól feloldott iratokról. Az ítélet ellen jogorvoslatnak nincs helye. Az ügy előzménye az, hogy a Társaság a Szabadságjogokért azt akarta megtudni: az NBH 2004-től 2006-ig milyen titkos dokumentumoknak oldotta fel a minősítését, mi volt a feloldás oka, mi volt a tárgya és jelölése a kért adatoknak. A hivatal az adatok kiadását akkor megtagadta. (MTI)

Szilvásy György a zárt bizottsági ülés kezdetére vár
Szilvásy György a zárt bizottsági ülés kezdetére vár
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.