Bankok és jelöltek
Miközben mindketten a létező világok legjobbikát ígérgették a dolgozó népnek - arra az időre persze, amikor a hatalom a kezükben lesz -, a kormány, rárondítva önnön piacbolondériájára, államosítani volt kénytelen az ország két legnagyobb jelzálog(ra) kölcsönző, bajba jutott gigászát, majd pár nap múlva a pénzügyi rendszerből tönkremenetel miatt eltűnt Amerika két legnagyobb befektetési bankja.
A bekövetkezett események, amelyek finoman szólva is megrázták az országot, két olyan jelöltet "találtak el", akinek köztudottan roppant szerény a gazdasági-pénzügyi tapasztalata; aki a kongresszus ilyen irányú dolgaiban soha nem vett részt, következésképp a tanácsadóin kívül nincsen iránytűje, saját judíciumára nem támaszkodhat.
Mit tesznek tehát? A lehető legolcsóbb magyarázatokat és megoldásokat kínálják föl reménybeli támogatóiknak. Akik természetesen félnek, sőt rettegnek. Két dologtól mindenképp. Az egyik, hogy a lakáshitel-felvétel szabályai szigorodnak, drágábban lehet új otthonhoz jutni. A másik, hogy noha a tönkrement befektetési bankóriásokban (Lehman, Merril Lynch) senkinek sincs folyószámlája, ezektől csekkfüzete, mert ezek nem lakossági megtakarítások begyűjtésével szorgoskodtak - a válság előbb-utóbb átragad a kereskedelmi bankokra is, és akkor elolvadhat bármely bankbetét.
Obama is, McCain is "rendet" vágna a Wall Streeten és a washingtoni lobbisták között; mindketten "egy élet megtakarításainak" megóvását ígérik. Eltennék az útból a mohó, falánk bankárokat (mármint a befektetésekkel manipulálókat), megszüntetnék a kirívó bankárjövedelmeket... Duma, duma. Obama felől nézve azonban van szerencse a szerencsétlenségben. Ami történt, az a republikánus elnök (Bush) idején történt. McCain a republikánusok jelöltje. Ilyenformán egy könnyed csavarintással az egész dolgot rá lehet borítani az ellenfélre, vagy ha nem, defenzívába lehet őt kényszeríteni. Még azt is ki lehet mondani, hogy a Bush idején megvalósított - és szokás szerint a gazdagoknak kedvező - adókönnyítések felelősek mindenért.
Ami persze nem igaz. Az, hogy a tönkrement beruházási bankok az évek során kifogyhatatlan kreativitással gyártották és tették a nevükkel eladhatóvá azokat a bankpapírokat, amelyekről maguk is tudták, hogy játék pénzek, értéktelenek, mind a két nagy párt pénzügyi holdudvarának a felelőssége. A korlátlan piacfetisizálásnak. A kongresszusban kétpárti alapon buktak meg sorban azok a kezdeményezések, hogy a beruházási bankok tevékenységét éppolyan ellenőrzés alá vessék, mint a szolidan tevékenykedő kereskedelmi bankokét. Obama, ha lehet, több pénzt kapott a kampányához a bukottak "körüli" pénzemberektől, mint riválisa, ami azért elgondolkodtató. Innen van, hogy regulálás dolgában el lehet várni tőle valami "értelmes" óvatosságot. Egyvalamiről nem beszél sem ő, sem ellenfele: arról, hogy bármit vállal magára az állam a bajban - hol a törleszteni nem tudó polgárok, hol a túlterjeszkedő bankok és építőbankok kimentésére -, annak a költségét mindig az adófizető átlagpolgár fogja kiköhögni.