Aztán magát. A bónuszát ugyanis alaposan lefaragta a hitelválság. John sosem volt hazardőr, mindig csak a legbiztonságosabbnak minősített papírokba és alapokba tette az ügyfelek pénzét - alaposan meglepődött hát, amikor kiderült ezekről, hogy nem is annyira jók, meg hogy fedezetlen hitelek is vannak a portfólióban. John ügyfelei sokat buktak az ügyleten, ezért tavaly nyár óta ő még inkább csak biztosra utazik: a rá bízott pénz egy jó részét inkább aranyba és olajba fektette. Aztán - ahogy látta, hogy csak nem lesz túl nagy a baj - vásárolt részvényeket is. Csak a legjobbakét, és csak akkor, ha olcsónak tűntek. A portfólióba így került be az AIG, a Lehman Brothers, a Merrill Lynch. Nagy nevű, óriási múltú, stabil intézmények, híresen jó menedzserekkel - kétségkívül jó befektetésnek ígérkeztek a nagy viharok idején. John tegnap mégis kénytelen volt leírni a veszteséget - és el kellett búcsúznia az idei bónuszától is.

John tegnap ezért hazabattyogott a feleségéhez, és megmondta: nem lesz új kocsi. És két csapást mért a magyar gazdaságra.

Egyrészt: az amerikai fogyasztói döntések jelentősebben befolyásolják a világgazdaság teljesítményét, mint gondoltuk volna. A tengerentúli kereslet visszaesése sokkal jobban fogta vissza az európai vállalatok kibocsátását, az uniós gazdaságok teljesítményét, mint korábban vártuk. Ennek - és ez a második csapás - nagyrészt oka az egyre nehézkesebbé váló finanszírozás. Az, hogy John Smith nem bízik a kockázatos befektetések megtérülésében, és biztos helyen kamatoztatja a pénzt, azt is jelenti, hogy a vállalatoknak drágábbá válik a beruházások finanszírozása. Így nehezebben képesek fejleszteni, vagyis javítani a termelékenységükön.

Kovács János számára John Smith döntése ezen kívül azt jelenti, hogy nagyobb részletet kell fizetnie a Suzukira. Hiszen a forint kockázatosabb befektetésnek minősül - ezért esik az árfolyama. (Közben a svájci frank biztos valuta - ezért egyébként is erősödik.)

Kovács Jánosnak ma ezért valóban kérdés: John Smith megnyugszik-e valaha. Az ugyanis, hogy a világ jegybankjai megpróbálnak minden pénzt a gazdaságba pumpálni, legfeljebb csak a likviditási válság átmeneti enyhítésére, a pánik mérséklésére jó. Így talán nem drágulnak oly mértékben a hitelek, hogy már senkinek se legyen érdemes felvenni őket. Ám az, hogy a világgazdaság magához tér-e, azon múlik: lesz-e befektető, aki még meri kockáztatni a pénzét.

Miután azonban olyan óriások inogtak meg vagy dőltek be, amelyekről ezt senki, soha nem feltételezte volna, mostanában valószínűleg John Smith azt kérdezi kollégáitól: ki lesz a következő? És nem bízik semmiben az aranyat és az amerikai állampapírt kivéve.

A hitelválság nem ért véget - félő, hogy most kezdődik igazán.