Az "SZDSZ-t jelenleg vezető kétbalkazes dilettánsok nárcisztikus szeszélyei" (copyright Tamás Gáspár Miklós) úgy látszik, kimeríthetetlen anyagokat kínálnak a sajtónak és a politikai megfigyelőknek. Ha a címlapon az SZDSZ-es politikust, Horn Gábort tucatnyi mikrofon és tévékamera előtt látjuk, ahogy "a kormányfő leváltásáról és szakértői kormány megalakításáról" beszél, vagy Fodor Gábor pártelnök és riválisának, Kóka János frakcióvezetőnek majdnem egész oldalas kódolt célzásait és javaslatait tanulmányozzuk, akkor érthető, hogy a Fodor által vezetett dilettánsok élcsapata egy látszatsiker narkózisában él. Bauer Tamás nyílt levele (szeptember 2.) Fodornak, a "Megegyezés a Megegyezésről!" és Radnóti Sándor rövid, de ragyogó elemzése az "öngyilkos", "abszurd" és csak "üres általánosságokból" álló ellenzéki magatartásról hozzájárulnak ahhoz, hogy kiismerjük magunkat az SZDSZ zűrzavaros végső vonaglásában. A szerkesztői publicisztika (Nagy N. Péter, Tamás Ervin és Aczél Endre) hasznosan kiegészítette a "Vélemény" rovatban közölt cikkeket.

Fontos és egy független napilapnak szinte kötelező a szocialista kormánypárt és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kritikai elemzése, illetve az ezzel kapcsolatos "külső" állásfoglalások (például Tölgyessy Péter interjúja vagy TGM majdnem egész oldalas cikke) közlése. Ezzel szinte állandó, követésre méltó példát mutat a magyar jobboldali sajtónak, a Magyar Nemzettől a Heti Válaszig. Különösen pikánsnak (jó értelemben) találom Révész Sándor visszaemlékezéseit; ebben az esetben 2004. augusztusára ("A múlt köde"), amelyben Medgyessy Péter bukásával és Gyurcsány feltörésével foglalkozik, és népszabadságos kollégái téves jóslatait sem titkolja el. Tölgyessy Péter sem nagyon találóan "prófétált", s négy éve a koalíció pártjainak "megsemmisítő vereségét" sem zárta ki. Az ORF fiatalon elhunyt sztármoderátora, Robert Hochner mondta egyszer a politikusokhoz fordulva: "A mi bosszúnk az archív!" Ez persze magára a sajtóra egészében is vonatkozik.

A címeknél megint találunk bajokat. Kicsit félrevezető egy bécsi tudósítás címe: "Jól fizető állást keres Gusenbauer osztrák kancellár". A megbuktatott osztrák kormányfő a jövő terveiről eddig minden kérdést elutasított, s csak az új kancellár felesketése után, tehát valószínűleg késő ősszel, vagy talán még később hagyja el a Ballhausplatzot. Egyébként újdonság számomra, hogy Vranitzky volt kancellár "orosz befektetők pénzügyi tanácsadója" lenne. Nem a magyar nyelv szépségeit tükrözi a szeptember 1o-i főcím a zavaros belpolitikai helyzetről: "Csúcsra járatott bizonytalanság". Ugyanakkor kitűnő a Magyar Demokratikus Charta megalakításáról szóló cím: "Álmom az unalmas jogállam" (Fleck Zoltán jogszociológus), s az alcím a Charta "a kirekesztés és a gyűlölet ellen".

A lap részletesen - s egy kitűnő grafikával kiegészítve - számolt be a hosszú évek óta elhúzódott Kulcsár-ügy tárgyalásáról és a büntetésekről. Tóth Ákos szkeptikus kommentárja ("Körön kívül") jogosan veti fel a K&H Bank egykori elnök-vezérigazgatójának számomra érthetetlen felmentését a bűnrészesség vádja alól. Nem hiszem, hogy ezzel az ítélettel a Kulcsár-ügy befejeződött. Ezen a téren ügyes és alapos riportereknek még mindig nagy lehetőségeik vannak; gondolom, a Népszabadságnál is.

Ezzel kapcsolatban szeretném hangsúlyozni a "Gazdaság" rovat jelentőségét az olvasók számára. Minden alkalommal tartalmaz hasznos és informatív kül- és belföldi anyagokat. Így például a szeptember 11-i szám helyesen hozta az első oldalon (az időközben csődbe ment) Lehman Brothers befektetési bank nehézségeiről szóló washingtoni tudósítást. Hámor Szilvia beszámolója a kelet-európai rendszerváltás nyerteseiről és veszteseiről jól foglalja össze az ellentmondásos helyzetet. Időszerűnek és célravezetőnek találtam Kun J. Viktória riportját a fogyatékkal élők munkahelyi problémáiról.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke (szeptember 6.) alaposan - és szerintem helyesen - elemzi az EU politikáját és a grúziai háború következményeit. Jó lenne, ha a kormány, illetve a kormánypárt részéről válaszolnának a magyar kormány álláspontját, illetve hallgatását kommentáló megjegyzéseire. Ugyanebben a számban, valószínűleg nem véletlenül, a Hétvége mellékletben két egész oldal foglalkozik a grúz-orosz helyzettel. Amíg Sz. Bíró Zoltán kiegyensúlyozottan és objektivitásra törően elemzi mindkét oldal hibás lépéseit és a legutóbbi orosz akciók (Dél-Oszétia és Abházia függetlenségének elismerése) messzemenő külpolitikai következményeit, Szvák Gyula elmélkedései a russzofóbiáról furcsa megjegyzéseket is tartalmaznak. Nevetségesnek tartom, hogy kommentár (és forrás) nélkül közli állítólagos russzofób nyugati sajtóorgánumok "toplistáját": Financial Times, Wall Street Journal,
Le Monde, Time, és arra hivatkozik, hogy ez a fóbia a "Litvinyenko-ügytől kezdődően állandósult az angolszász médiában". Mi az, hogy "Litvinyenko-ügy"? Itt egy, az egész világsajtó által jelentett és elítélt gyilkosságról van szó, amelyet KGB-ügynökök követtek el hűtlenné vált és Londonban élő kollégájukkal szemben.

S szép lenne, ha a ma majdnem teljesen a Putyin-rezsim által ellenőrzött sajtóorgánumok olyan színvonalon és olyan kimerítően foglalkoznának a világgal, mint például a Financial Times vagy a
Le Monde! Egy obskúrus amerikai honlap ("La Russophobe") nem egészen meggyőző érvnek látszik egy tudományos igénnyel fellépő történész számára. Egyébként az általa dicsért Sarafevics híres matematikus "sületlenségei" évtizedek óta, még a szovjet rendszer idején is fontos "érvekkel" látták el a régi és új orosz antiszemitizmus hirdetőit.

Érdekes véletlen, hogy ebben a számban két érdekes cikk is foglalkozik közvetlenül és közvetve a zsidóüldözés magyar áldozataival: a túlélő 87 éves Böhm József kalandos sorsával (Matkovich Ilona) és az Auschwitzban megölt Karácsony Benő erdélyi magyar íróval. Róla írta Bächer Iván azokat a szép mondatokat, amelyek annyi magyar-zsidó író és publicista tragédiájára is vonatkoznak: "Karácsony a románoknak magyar volt, a magyaroknak erdélyi, az erdélyieknek zsidó, és a végén még a zsidók is megorroltak rá, mert ragaszkodott magyarságához."

Tettamanti Béla