Hírszerző:az MDF-esek szerint Csányi ártatlan

A pénteken Dávid Ibolya által nyilvánosságra hozott megfigyelési ügyet alátámasztó CD-n hallható telefonbeszélgetés egyik résztvevője Csányi Sándor, akit a felvételen "elnök úrként" szólított a hívó. Ezt a tényt az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Népszabadságnak péntek este nyilatkozva elismerte. Hozzátette azonban, hogy a telefonbeszélgetésben megfogalmazott, az MDF-re és Dávid Ibolyára vonatkozó adatgyűjtési szándéktól ő a maga részéről "teljességgel távol maradt". A legnagyobb magyar bank vezetője lapunknak nyilatkozva azt is kijelentette, hogy a szükséges jogi lépéseket megteszi.

A Hírszerző internetes portál információi szerint az MDF vezető politikusai a felvétel nyilvánosságra kerülését követően megbizonyosodtak arról, hogy Csányi Sándor nem érintett a pártjukat is érintő megfigyelési ügyben. A demokrata fórum politikusai a Hírszerző információja szerint állítják: bár valóban Csányi hangja hallható a hvg.hu által nyilvánosságra hozott felvételen, ők úgy tudják, az OTP-vezér tudja ugyan, hogy kínos helyzetbe került, de határozottan elutasított mindennemű illegális megfigyelést, adatgyűjtést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.