Hidat méretezni a valaha volt legmagasabb vízálláshoz előírt. A legutóbbi két nagy dunai árvíznél (2002-ben és 2006-ban) még a tahitótfalui - nem kis - hidat is le kellett zárni, mert a víz nemcsak
a 11-es utat öntötte el szép darabon, hanem a Szentendrei-sziget közepén is kacsák úszkáltak a töltések között.

Kis híd. Persze: a Szigetmonostor és Szentendre között meg nem épített hídról van szó, amely hosszú ideig helyi háborgásnak tűnt, ám most, hogy az M0-s északi átkelőjének, a Megyerinek itt az átadása, hát az ország ezt csócsálja. Joggal, mert jellemző történet, még ha nem szép is. Az úgy volt, hogy az M0-s északi híd tervezésénél szóba került szigeti lejárókat a természetvédők megtorpedózták. Jól tették. A Szentendrei-sziget legnagyobb kincse és egyben az itt élők fogva tartója: az ivóvíz, ezen él a főváros. Van mit félteni rajta.

Lehajtó megfúrva. Hát akkor épüljön egy kisebb híd Szigetmonostor, a legdélibb szigeti település és Szentendre között. Valahol. Legyen, mondta az orráig sem látó hivatal. Monostor is lehiggadt: a "kis" híd belekerült a szerződésekbe, mert ahhoz, hogy a Megyeri hídon hivatalosan is átkelhessen (majd) az első autó, hát kell az illetékes települések önkormányzatainak pecsétje. A körgyűrű pesti, északi szeglete a Megyeri átkelővel lassan elkészült. A monostoriak pedig ráébredtek: ideje megállapodni Szentendrével a "valahol"-on, mert az átkelőből (került volna elébb három-, most meg vagy hatmilliárdba) különben nem lesz semmi. Megegyezni csak nem sikerült: ha északon épül, akkor a Szentendrén átmenő forgalom lesz elviselhetetlen, ha délre, akkor meg a honvédség kiképzőtisztjeit bámulhatná a nagyérdemű a magasból, és hát azt talán mégsem. Közben jött két bírói ítélet is, megerősítve a monostoriak vétójogát a Megyeri híd használatbavételére. Aminek nyomán állna itt egy 62 milliárdos technikai remekmű, és lehetne fényképezni hétszámra üresen.

Hogy miért kellene a "kis" átkelő a monostoriaknak? Mert elzártak a világtól, ahhoz, hogy a szárazföldet elérjék, kerülniük kell, vagy tíz kilométert Tahitótfaluig. Komp van ugyan a Határcsárdánál, de az csak sötétedésig jár. Mentő, tűzoltó, egyéb segélyszer is így jöhet csak: kompon vagy a tótfalui hídon. Látható hát: kell az a "kis" híd.

Másrészt: itt az ivóvízbázis meg ez a vadregényes nyugalom, ha van a "kis" híd, jön a tömeg. Lesz itt olyan "fejlődés", hogy csak na. Meg, ha megépülne is! A budai oldalra menne, arrafelé akkor lenne két híd (a tervbe vett kisoroszi-visegrádi kerékpárossal mindjárt három), a pesti oldal felé meg maradna a komp. Látható hát: semmi szükség rá.

Hát, így állunk most. Közben a világ megőrült: a faluban egymást falják a hídpártiak és hídellenzők. Csak néhányan józanodnak: egy kerékpáros átkelő a Határcsárdánál elbírná a mentőt is. És kaphatna a falu néhány milliárdot a vétójogért cserébe, amiből fejlődhetne kedvére, s végre az átoknak megélt ivóvíz az lenne, ami: közös kincs.

Tegnap sokadszorra ismét összeült Szentendre és Szigetmonostor. Döntöttek: maradt a Postás strand és a határcsárdai biciklishíd mint nyomvonal. Az előbbi már eddig is halálra volt ítélve, így hát - talán - arccal a Határcsárda felé. Amúgy ne legyünk túlzottan optimisták. Ha győz is egyszer a józan ész, a Megyeri híd, ha átkelünk majd rajta, a semmibe visz.