Az orvosok és az ápolónők közül többen úgy döntöttek, éhségsztrájkkal akadályozzák meg, hogy az általuk kalandornak tekintett "kórháztőkések" bevegyék Dobó városának, sőt, megyéjének egészségügyi erődítményét.

A Fidesz évekkel ezelőtt meghirdetett tézise - "a haza nem eladó" - lokális változatban ugyan, de szárba szökken a környékben. Gyöngyösön nemrég az indiai gumimultit marták el, Egerben a magyar (de az európai államok közös bankja, az EBRD által is tulajdonolt) HospInvest kiéheztetése zajlik hónapok óta. A háttérben legyeskedő ellenzéki politikusoknak már alig van dolguk. Miután megfújták a harsonákat, szerepüket átvették a lelkes aktivisták. Továbbá orvosok és ápolónők, akiknek többsége nem írta alá a szerződést az új munkaadóval, mert ők közalkalmazottak akarnak maradni, és egyáltalán - nem kíváncsiak semmiféle, az eddigiektől netán eltérő munkaszerződésre, kontrollmechanizmusokra.

A kórházvédelem nem elhanyagolható momentuma, hogy a gyógyító szakgárda igényt tart a betegek lojalitására. A végvári harc fokozódásával már arra is, hogy a betegek háttérbe szorítva mindazt a bajt, amiért ott vannak, érezzék át mindenekelőtt a kórházat fenyegető betegséget. Azzal se törődjenek, hogy nyár elején szeptemberre kapnak időpontot a kardiológiára. Amikor pedig a beteg azt találja kérdezni, mi lesz vele, ha a néhány hónapnyi várakozás alatt netán rosszul lesz, be kell látnia, vannak magasabb szempontok is. És meg kell értenie, ha azt mondják neki: majd akkor behozza őket a mentő. Ha én beteg vagyok, s nehezen szedem a levegőt, vagy rakoncátlankodik a szívem, nem biztos, hogy megnyugszom ettől az alternatívától. Aki beteg, önző. Elvárja, hogy gyógyítsák. Az sem használ a gyógyulást segítő önbizalomnak, ha közben azt látja, az orvosai annyira tiltakoznak, hogy most már éheznek is.

Nem tisztem persze megítélni, jó-e az, ha egy orvos éhségsztrájkkal próbálja meg rávenni a döntéshozókat arra, hogy a kiszemelt és leszerződött cég helyett más legyen az, aki a gyógyítómunka feltételeit megteremti számára. Egy-két helybéli nyilatkozat hallatán azért felkaptam a fejem. A keresettebb szakorvosok három-négy helyről kapják a pénzüket, nem létkérdés számukra, hogy aláírnak-e a HospInvestnek vagy sem. Ha ez így van, fennáll a veszélye annak, hogy a jobb orvosok odébbállnak. Az ápolónők többsége a nyarat álláskereséssel töltötte, de előtte még rávették a kórházvédőket: tartsanak ki utolsó leheletükig.

Utóbbiak viszont úgy járhatnak, mint az egri várvédők 1552-ben. A "juhakolt" sikerült megvédeni, a török elkullogott, a vár viszont romlásnak indult. Csatát úgy is lehet nyerni, hogy közben elveszik a háború: a beteg állapota romlik.

Vajon számolnak-e az egri kórházvédők ilyen végkifejlettel?