Sok bába közt elvész a Duna?

Azért folytatnám, mert értek hozzá - nyilatkozta lapunknak Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. A Fidesz, amely egyedül nem támogatja Cselényi pályáztatás nélküli újrázását, feltárja ellenkezése okait. Más források szerint az ellenzéki párt nyomásgyakorlással is próbálja elvenni Cselényi kedvét a hosszabbítástól.

- Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de azért vállalnám újabb négy évre a Duna vezetését, mert az a rögeszmém, hogy értek hozzá; hogy ízig-vérig televíziós vagyok; mert Erdélyből származom, és így "érzékenyítve vagyok" mindenféle kisebbségi kérdés és az összmagyar kérdések iránt - mondja a Népszabadságnak Cselényi László. Szerinte a nézők is elégedettek munkájával - példaként hozza fel, hogy az erdélyi egyetemi ifjúság körében a Duna a legnézettebb csatorna.

Kérdésünkre, hogy inkább polgári attitűdökkel rendelkező alkotóként mit szól hozzá, hogy épp a Fidesz tesz keresztbe automatikus tisztújításának, az elnök azt mondja: nonszensznek tartja, és sajnálja, hogy a politikai alakulatok párttévékben gondolkodnak. A Fidesz magatartását Cselényi nem kívánta minősíteni, de azt ajánlotta az ellenzéki pártnak: kérdezzék a kisebbségben és főleg a szórványban élő magyarokat a Duna Televízióról, "akkor nem akarnak és nem is mernek majd belerúgni".

Nos, a legnagyobb ellenzéki párt - legalábbis a Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testületének fideszes elnöke, Veress László szerint - nagyon is innen nézi és bírálja a Duna Televízió állapotait. Az elnöki minőségében nyilatkozó Veress elsősorban a tulajdonosi testületen (kuratóriumon) kéri számon egy olyan szakmai szempontrendszer kidolgozását, amely választ adna az alábbi kérdésekre: Milyen arányban szóljon a Duna TV a határon kívüli és belüli magyarokhoz? Milyen arányban legyen jelen a műsorfolyamban a szórakoztatás, a közszolgálat és a kultúra? Milyen körülményekkel vállalható az észak-amerikai és az ausztrál sugárzás, mi ennek a haszna és az értéke? Veress szerint minderre ma nincs világos útmutatás a csatornánál, és ezt szerinte az ÁSZ is kifogásolta jelentésében.

Egy másik, név nélkül nyilatkozó fideszes forrásunk azt is elmondja, "mi fáj valójában" az ellenzéknek. E szerint a nemzet televíziójának titulált intézményben a határon túli magyar alkotóműhelyekkel való együttműködést szétzilálták, az egész határon túli ügy leértékelődött. További vádak: identitászavar, bulvárosítás, a világos brand, a márka hiánya. Ugyanakkor Cselényi mentségére elismeri: évek óta súlyos alulfinanszírozottsággal kénytelen dolgozni.

A szakember egyébként meglehetős keserűséggel beszél arról, hogy "a kuratórium elnökségében működő MSZP- SZDSZ-Fidesz-koalíció" jogszerűen bár, de bármit megtehet. Éppen ezért érthetetlen a Fideszben, miért nem írnak ki pályázatot az elnöki tisztségre; annak Cselényi újraválasztására vajmi kevés hatása lenne, de a megmérettetés, a verseny erősítené az elnököt és programját.

Egy másik, a kuratóriumhoz közeli személy szerint a legnagyobb ellenzéki párt informális nyomásgyakorlással is próbálja eltántorítani Cselényit terveitől; úgy tudja, megüzenték az elnöknek, hogy "egy Fidesz- kormány idején 24 óráig maradna a csatorna élén". Szerinte a Fidesznek különösen fáj, hogy Cselényi nem adta felügyeletük alá a hírterületet, és nem állt erőteljesebben Szász Jenő pártjára az RMDSZ-szel szemben a legutóbbi romániai helyhatósági választás kampányában.

Másfelől közelítve, de ugyancsak a Duna Televízió jövőjét féltve mondja azt Pálfy G. István, a kuratóriumi elnökség MDF által jelölt tagja, hogy nem kell pályázat. Ezt egyfelől feleslegessé teszi az a magas szintű bizalom, amit mind a kuratórium elnökségében, mind a civilekkel kiegészült "nagykuratóriumban" élvez a Cselényi-féle vezetés, éppen az eredményei miatt. Más megfontolások szerint: míg a hosszabbításhoz megvan az elnökségben a kétharmados akarat, ez a többség korántsem lenne biztos egy elnöki pályázat esetén. - A pályázat kiírására jók lennénk, de eredményessé tételére már nem biztos - fogalmazza meg aggodalmait Pálfy, arra utalva, hogy egy ilyen helyzetben megsokszorozódna az érdekeltek száma, és megnövekedne a politikai beavatkozás lehetősége is. Az MDF-es kurátor úgy látja: középtávon a csatorna létét veszélyeztetné egy ex-lex, elnök nélküli állapot.

A napokban elterjedt hírek szerint az utolsó pillanatban - esetleg a kuratóriumi elnökség mostani szándéka ellenére - az MSZP és akár az SZDSZ is kihátrálhat Cselényi mögül, és a pályáztatás mellett teszi le a voksot. Pető Iván, az SZDSZ médiapolitikusa, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke lapunknak pártja nevében kategorikusan cáfolta ezt a forgatókönyvet. - A Duna Televízió megítélésünk szerint jobb, mint eddig bármikor, a nagy többséget maga mögött tudó elnöknél pedig nincs jobb megoldás. Mandur Lászlót, az MSZP médiapolitikusát lapzártáig nem sikerült elérni.

Mindenki más szemszögből látja
Mindenki más szemszögből látja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.