Almássy Kornél felzárkózott

Lezárultak tegnap a pártelnöki jelölések az MDF-ben - mégpedig a papírforma szerint: öt megye kizárólag Dávid Ibolyát nevezte meg, s gyakorlatilag nincs is olyan megye, amelyik ne ajánlotta volna pártelnöknek.

Az viszont sokakat meglepett, hogy Almássy Kornélt - akinek az esélyeit három héttel ezelőtt, amikor a ringbe szállását bejelentette, ahhoz a bizonyos sánta lóhoz hasonlították az ügetőn - öt megye plusz Budapest "első helyen jelölte az MDF elnökének", másik négy megye pedig Dávid Ibolya mellett.

- Ez jelzi, hogy komolyra fordult az ügy - fogalmazott lapunknak az egyik MDF-es elnökségi tag, aki szerint Almássy Kornélra most a demokrata fórumosok 40-45 százaléka voksolna. Hozzáteszik: az MDF-ben úgy 70 százalékos Dávid Ibolya feltétlen támogatása, de "általában van 30 százaléknyi elégedetlen". Egyes vélemények szerint az MDF-tagság egy része akkor is örül, "ha valaki végre szól hozzá". Az almássysta fiatalok nyilván ezt és az elégedetlenséget lovagolták meg, hiszen programot még egyáltalán nem hirdettek.

Lapunk érdeklődésére Almássy Kornél úgy értékelte a megyék jelölését: "szép eredmény a regnáló pártelnökkel szemben, hogy a megyék fele ajánlotta pártelnöknek".

Régi MDF-esek arra figyelmeztetnek: a jelölések jelzésértékűek ugyan, de nem dőlt el semmi. Ráadásul a küldöttgyűlésen nyilván az elégedetlenek is gondolnak arra, hogy Dávid Ibolyával az MDF már volt ötszázalékos párt, Almássy Kornéllal viszont könnyen egyszázalékos lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.