Láncokkal védenék a fákat

Hétfőtől élő lánccal, illetve a riadóláncnak nevezett mozgósítási szisztémával próbálják megvédeni a városi növényzetért aggódó civil szervezetek a Nagymező utca utca kivágásra ítélt fáit - derült ki a zöldek vasárnapi demonstrációján. A 19 platán eltávolítása hétfőn kezdődne, a főpolgármesteri hivatal utasítása alaján, de - legalább is a civilek állítása szerint - vágási engedély nélkül.

Egyebek mellett a Nagymező utcai Lakosok Egyesülete, az Óvás, a Védegylet és a Levegő Munkacsoport aktivistái demonstráltak a tervezett fakivágás helyszínén. A favágásra elvileg az szolgáltatna okot, hogy az utcában felépítendő mélygarázs beruházásánál (olyannyira, hogy a létesítmény éppen azért nem kapta meg eddig az építési engedélyt, mert nem lehet biztosítani az út menti fáktól számított 5 méteres védőtávolságot). A civilek gyanúját erősíti, hogy az említett fák kivágását először a beruházó kérelmezte, majd ugyanerre adott utasítást a Főpolgármesteri Hivatal is az engedélyezést végző XIII. kerületi önkormányzatnak. Ezután született meg - tavaly augusztusban - az az egy évvel korábbi szakvélemény, amelynek alapján most életveszélyessé nyilvánították a fákat, és a közvetlen veszélyre hivatkozva sürgőséggel végre is hajtanák a vágást.

Nagymező utcai platán
Nagymező utcai platán

Az indoklás azonban meglehetősen gyenge lábakon állt. Egyrészt ha a 2008 augusztusi vizsgálat valóban megalapozottan állította, hogy a fák bármikor kidőlhettek, akkor az illetékesek aligha vártak volna márciusig (a vegetációs időszak kezdetéig) a vágással. Másrészt az említett fákat független szakértők 2007 nyarán is megvizsgálták, és akkor semmi nem utalt az életveszélyre. A nyugat-magyarországi egyetem szakemberei által aláírt vizsgálati jelentés szerint legközelebb 2012-ben kell ellenőrizni a fák állapotát. Ugyanez a szakértői csoport most újólag megvizsgálta a fákat, és ismét úgy foglalt állást, hogy azok nem jelentenek életveszélyt.

A Nagymező utca platánjai egyébként helyi és fővárosi védelem alatt állnak. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a hatályos jogszabályok alapján eldönthetetlen, melyik hatóság engedélyezhetné a vágást. Alapesetben ez a kerületi jegyző dolga, ugyanakkor az út menti (a közút "tartozékául" szolgáló) fák ögyében a közútkezelő és a közigazgatási hivatal is rendelkezik hatáskörrel. Mivel itt szakmailag nehezen eldönthető, politikai és pénzügyi motívumokkal terhelt kérdésről van szó, az említett hatóságok folyton egymásnak tologatják a feladatot - a jelek szerint ezt igyekszik most kihasználni a beruházó, illetve az építkezést szívügyének tartó kerületi és fővárosi vezetés.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.