Lámpásokkal hívják fel a figyelmet a gyerekeltűnésekre

Az eltűnt gyerekek világnapjához kapcsolódóan ma rendezik meg ötödik alkalommal az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű kampánysorozatot, amellyel a gyermekek eltűnésének jelenségére szeretnék felhívni a társadalom figyelmét.

Az idén a társadalmi kezdeményezéshez a fővárosi mellett nyolc megyei rendőr-főkapitányság csatlakozott - Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Zala -, amelyek a budapesti eseményhez hasonló színes programokat szerveznek.

Budapesten az Ötvenhatosok terén civil szervezetek képviselői, valamint a BRFK bűnmegelőzési, illetve baleset-megelőzési osztályának munkatársai várják az érdeklődőket, de a kampány minden helyszínen koncerttel, illetve a rendezvény védjegyévé vált világító lufik magasba bocsátásával zárul. A rendőrség felhívása szerint Magyarországon az eltűnések oka elsősorban a kiskorúak környezeti körülményei, hatásai. Az érintettek általában közösségi szállásokon, lakásotthonban, gyermekotthonban elhelyezett, kísérő nélküli külföldi kiskorúak, gyermekvédelmi gondoskodás alatt állók, különváltan élő szülők láthatásról vissza nem vitt vagy oda el nem engedett gyermekei. Olyan eset is akad, amikor olyan kiskorú tartózkodási helye marad ismeretlen a hatóság előtt, aki felnőtté válása előtt dönt úgy, hogy elhagyja a szülői házat és megszakítja a kapcsolatot a hozzátartozóival, s később szándékosan nem ad életjelet magáról.

Tavaly 16 885 körözést adtak ki 18 év alattiakra eltűnés miatt, ők az összes eltűnt ember mintegy 84 százalékát jelentik. A tavaly elrendelt és jelenleg hatályos körözések száma fiatal- és kiskorúakra vonatkoztatva 852. A rendőrség minden kiskorú eltűnését kiemelt feladataként kezeli, azonban a jelenség kezeléséhez elengedhetetlen a problémakörben érintett gyermekvédelmi szervezetek, a civil kezdeményezések és a családok együttműködése - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.

Az eltűnt gyerekek világnapja május 25., az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékezve. A kisfiút akkor engedték el egyedül hazulról iskolába a szülei, de az iskolabusz megállójához soha nem érkezett meg. Azóta a hiába keresett gyerekeké közül az ő esete vált a legismertebbé New Yorkban. Etant 2001-ben holtnak nyilvánította a bíróság. A fiú megölését 2012-ben beismerte egy férfi, ám a gyerek holtteste nem került elő.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.