Lakásosztás bárkinek

Tíz éve osztogattak lakásokat saját belátásuk szerint a politikusok Erzsébetvárosban. Senki nem szabott feltételt és nem is ellenőrizték a döntéseket.

Bevett gyakorlat volt Erzsébetvárosban, hogy az önkormányzati képviselők saját belátásuk alapján lakásokat oszthattak lényegében bárkinek - mondta vallomásában az erzsébetvárosi ingatlanügy elsőrendű vádlottja. Gál György azt is mondta, hogy akkor 19 éves szeretőjének azért szerzett lakást, mert támogatta a fiatalok lakáshoz jutását -adja hírül az Origo az MTI nyomán.

Az erzsébetvárosi ingatlanügyekben indult per az ügy elsőrendű vádlottjának, Gál Györgynek a vallomásával folytatódott a Fővárosi Bíróságon.

Gál Györgyöt a barátnőjének, a szintén a vádlottak között szereplő V. Évának juttatott lakásról, tanácsadói szerződésről és hivatali telefonról kérdezték, valamint a feleségének juttatott telefonról, illetve sógornőjének juttatott lakásról. Gál azt mondta, hogy V. Éva kisebbségügyi tanácsadóként a véleményével segítette a munkáját, és a tanácsadói munkához nem volt feltétel, hogy legyen szakirányú végzettsége.

Gál szerint tízéves gyakorlat volt Erzsébetvárosban, hogy az úgynevezett polgármesteri keretből a képviselők saját belátásuk alapján lakásokat oszthattak lényegében bárkinek. Bírói kérdésre azt mondta, hogy ennek semmilyen kritériuma nem volt, és ezt nem is ellenőrizte senki.

A vád szerint a politikus egy vállalkozóval, Nagy Györggyel együttműködve összesen 17 értékes önkormányzati épület eladását intézte.  A vádirat szerint Gál épületenként 20-30 millió forintot kapott Nagytól.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.