Labirintus-koncepció a holokauszt gyermekáldozatainak emlékére

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az Országgyűlés Holokauszt Emlékbizottságának csütörtöki ülésén ismerteti az új kiállító központ terveit - tudta meg a Népszabadság.

A magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulójához kapcsolódó emlékévben, 2014. áprilisában nyílhat meg a népirtás gyermekáldozatainak emléket állító központ a Józsefvárosi pályaudvar épületében. Az intézmény kialakításáról szóló koncepciót a Népszabadság információi szerint az Országgyűlés Holokauszt Emlékbizottságának csütörtöki ülésén fogja bemutatni Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.

A központ első ütemének megvalósításáról korábban kormányhatározatban döntöttek: az előkészítéssel Lázár János miniszterelnökségi államtitkárt (a Holokauszt Emlékbizottság elnökét), a fejlesztési minisztert és a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost bízták meg.

Az emlékközpont szakmai koncepciójának kialakításával a Terror Háza Múzeumot létrehozó és működtető közalapítványt bízták meg. Úgy tudjuk, hogy a Schmidt Mária főigazgató által most bemutatásra kerülő elképzelésben többek között az szerepel, hogy újszerű eszközökkel, az azonosulást és megértést lehetővé tevő komplex kiállítási és oktatási tartalmat biztosítsanak a tragédiát megérteni és megismerni kívánók számára. A kiállítás és az oktatási központ célja, hogy vállaltan ne távolságtartó pozícióból közelítsen a traumatikus eseménysorozathoz, hanem lehetőséget adjon valódi érzelmi reakciókkal befogadni azt.

Az ötmillió európai és közel kétszázezer magyar gyermekáldozat tragédiájának bemutatását három tömbben és szinten képzelik el a szakemberek, így az embermentő cselekedetek példája mellett a magyar irodalmi műveken keresztül dokumentált szenvedéstörténetek bemutatása is hangsúlyos szerepet kaphat. Lapunk úgy tudja, a koncepcióban – akárcsak a Terror Háza Múzeumban - érdemi szerephez jutnak az interaktív és multimédiás kiállítási eszközök; az épületkomplexum maga pedig labirintusszerű térként fokozza majd a hatást.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.