Kvótareferendumról szavaz az AB

Már csak az alkotmánybírákon múlik, megtartha­tó-e a kvótareferendum: a héten kell dönteniük a népszavazást elrendelő parlamenti határozat ellen benyújtott indítványokról. A beadványokat a testületnek a hatályos szabályok szerint harminc nap alatt kell elbírálniuk. A határidő június 25-én szombaton jár le. Úgy tudjuk, várhatóan kedden döntenek az ügyben.

„Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” – erről kezdeményezett népszavazást a kormány. A Nemzeti Választási Bizottság a kérdést gyorsan hitelesítette, ám többen is a Kúriához fordultak, a legfőbb bírói fórum azonban a kifogásoknak nem adott helyt. Így a parlament május 10-én döntött a népszavazás elrendeléséről. Ezt is megtámadták, így most az alkotmánybírákon a sor. A testület mozgástere egyébként nem túl nagy, mert elsősorban azt vizsgálhatják, hogy az országgyűlési határozat meghozatalakor a képviselők szabályosan jártak-e el. Emellett a népszavazást megakadályozhatják akkor is, ha a kérdés hitelesítése óta a körülményekben olyan lényeges változás áll be, amely kihatna a választási bizottság korábbi döntésére.

Itthon ellenségesebb a hangnem
Koncz György / Népszabadság

A konkrét esetben ez például akkor következhetne be, ha az unió hatályon kívül helyezné azt a tanácsi határozatot, amely szerint Görögországból és Olaszországból 120 ezer menedékkérőt kellene áthelyezni más tagállamok területére. Magyarországra ebből 1294 ember jutna. Miután ilyen lépésre nem lehet számítani, legfeljebb a parlamenti határozat közjogi érvénytelenségére lehet hivatkozni.

Az indítványozók egyébként éppen azzal érvelnek, hogy az Országgyűlés – alaptörvényi felhatalmazás híján – nem rendelhetett volna el uniós hatáskörre tartozó kérdésben népszavazást. Emellett felvetik, hogy a referendumról csak a törvényalkotási bizottságban tárgyaltak, miközben az kifejezetten az európai ügyek bizottságára tartozó kérdés, s arról európai uniós napirendi pontként kellett volna dönteni.

Nem tűnik túl valószínűnek, hogy mindez meggyőzi az alkotmánybírákat. Ha pedig a beadványt tényleg elutasítják, akkor az államfőn a sor, hogy kitűzze a referendumot.

Egy kormány, két vélemény

Menekültügyben a kormány harcosan lép fel az Európai Unióval szemben, hetek óta láthatók például a közterületeken az „Üzenjünk Brüsszelnek, hogy ők is megértsék!” szlogenre alapozott plakátok. Ehhez képest a brit sajtóban egész más hangnemet üt meg az Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelenő hirdetéseiben a kormány. A Nagy-Britannia uniós tagságáról szóló népszavazást megelőzően azt üzenik: „Szeretnénk, ha tudnátok, hogy bár a döntés a tiétek, de Magyarország büszke rá, hogy az Európai Unió tagjaként veletek lehet”. Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap megerősítette: a kormány Nagy-Britannia uniós tagságának megőrzése mellett érvelő hirdetést jelentet meg hétfőn a brit sajtóban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.