Kutyás mája

- Az M-i börtönbe vittek a rendőrök. Ott kifeszítettek, mint Jézus Krisztust, úgy ütöttek. Négy napig voltunk bent. Mert nemcsak én, hanem a Mari is ott volt, a női részlegen. Ezt attól a rendes nevelőtiszttől tudtam meg, akinek a kiszabadulásunkat köszönhetjük. Ő intézte el, hogy kiengedjenek, anélkül, hogy kifizettük volna, amit követeltek tőlünk... - mondja olykor-olykor eszelősen felnevetve a kórházi ágyán a barátom, hajdani gimnáziumi osztálytársam, Kutyás.

Lacit a hetedik kerületi, Nefelejcs utcai ötlépcsős borozóban nevezték el így ivócimborái, mivel mindannyiszor kutyájával érkezett; a leginkább kuvaszra emlékeztető fehér keveréket a bejárati ajtó rácsához kötötte ki. 

Kutyás olykor-olykor behunyja a szemét, és pár másodperces szüneteket tart. Mintha előre megírt szöveget mondana föl, amit nagyon messziről súgnak neki, s hegyezni kell a fülét, hogy meghallja. Nullásgéppel lenyírt, hámló koponyáján imitt-amott átütnek a kipusztult hajhagymák foltos szigetei. Szakállában, bajuszában odaszáradt takony és ételmaradék.

Édesanyjával, nővérével, sógornőjével toporgunk az ágy lábánál; végzős gimnazista unokahúgának szép arca, mint a nap a rozsdás roncstelepet, ragyogja be a bezápult, áporodott ispotályt. A fiatal lány most odahajol barátomhoz, kezében olló, és nagy igyekezettel lát neki, hogy kitakarítsa nagybátyja arcát, levagdossa az elvadult, vörösesbarna bajusz szájba érő söprűjét.

Laci, az egykori budafoki borász, a maga negyvenkét évével, kábán pislog, mint egy halálosan fáradt, kiöregedett bokszoló, akit az imént küldtek a padlóra; már számol rá a bíró, ő pedig négykézláb próbál föltápászkodni a ring sarkában némán üvöltő tréner véreres tekintetébe kapaszkodva.

És valóban, állapítom meg magamban, barátom kiköpött Bruce Willis, ahogy a veterán ökölvívót hozza a Ponyvaregény című Tarantino filmben, azzal az elnagyoltan leborotvált tar fejével, széjjelbarmolt vonásaival. Mintha órákon át a gázálarc keszonja fojtogatta volna ezt az arcot.

Délután fél öt lehetett azon az áprilisi szombaton, amikor Mari, a felesége telefonált, hogy Kutyás eltűnt a Péterfy Sándor utcai kórházból, ahol a májával kezelték. Megreggelizett, bevette a gyógyszereit, aztán egyszer csak fölhúzta a farmerét, és azt mondta a szobatársának, hogy ő most kimegy, ha akar, tartson vele. Pénzt is tett a zsebébe. Szabadidőruhára emlékeztető pizsama felső volt rajta, a lábán papucs. Már a Bethlen utcában járt, amikor az egyik nővérke meglátta az ablakból. Állítólag utána is szaladt, de nem érte utol, mert a kórháznak a Bethlen utca felé nincs kijárata, s mire megkerülte az épülettömböt, Kutyás már nem volt sehol. Megnézték a lakcímét, aztán ugyanazt az ápolónőt küldték ki a lakásra, aki előtte hiába futott utána.

Laci tényleg haza indult, csakhogy a Murányi utcai lakásba nem jutott be. De nem ám azért, mert nem volt nála a kulcs („Direkt nem hagytam nála, nehogy hazalógjon” - magyarázta később Mari). Kutyás ugyanis a harmadik emeleti ajtó helyett a két emelettel lejjebb lakó öregasszonynál csöngetett, dörömbölt. Amikor a halálra vált mamika odabentről rémülten bizonygatta neki, hogy Laci nem itt, hanem kettővel följebb lakik, belerúgott az ajtóba, majd leballagott a lépcsőn. 

Biztos voltam benne, hogy cimborám valamelyik Garay tér környéki törzshelyén húzta meg magát. Nyilván eszébe sem jut, hogy hiányozhat valakinek, hogy keresik. Megszívja magát, mint a lámpabél, aztán visszabattyog a kórházba.

Kutyás, akinek még most is delírium tremenses hallucinációi vannak, egy napot töltött a zárt osztályon, tegnap hozták le ide, a nyílt elmére. Azt mondja a nővére, ne is kérdezzem tőle, merre járt, mit csinált két napig, mert az öccse nem emlékszik semmire. Ahogy nem emlékezett korábban arra sem, hogyan került olykor a detoxikálóba, amikor a metróból vagy az utcáról vitték be a mentők. Arra annál inkább, hogy mindannyiszor egy vastag gumicsövet toltak le a torkán, aztán két sárga gumikesztyűs, viaszosvászon-kötényes asszonyság a hideg tus alá tuszkolta és kefével dörzsölte le. Ennél csak az volt durvább Kutyás szerint, amikor megérkezett a tízegynéhányezer forintos csekk az egyéjszakás ellátásért. 

Hétfőn délelőtt találtak rá a rendőrök a Ferencvárosban, a rendező-pályaudvarnál. Arca több sebből vérzett, testét zúzódások, horzsolások borították, lába olyan állapotban volt, mintha végigfutotta volna a Szahara-maratont. - Én nem mentem ki a kórházból, én végig odabent voltam - bizonygatta egyre, az egyenruhások meg csak mosolyogtak.

Barátomat egy hétig altatták, vitaminozták a nyílt pszichiátriai osztályon, majd átvitték a sebészetre, ahol aranyérrel megműtötték. Már régóta szenvedett az aranyértől, többször is előfordult, hogy a szomszédjukban lakó ügyes kezű bábaasszony nyomta vissza neki. Ettől a beavatkozástól viszont - a baj nem jár egyedül - Kutyásnak mindannyiszor erekciója támadt. Úgyhogy nem is bánta annyira, ha kijött az a fránya aranyér.

Alighogy hazaengedték, távirat érkezett, azonnal vissza kell mennie a kórházba, nincs rendben a hemoglobinja. No meg – szakmai ártalom- a mája is négyujjnyival nagyobb a kelleténél.

Lifttel megyünk föl a Májosztályra, s mi másra is gondolhatnék, mint időnkénti saját májtáji fájdalmaimra, miközben tudom, hogy a máj nem tud  fáj. A hosszú folyosó legvégén van a négyágyas betegcella. Laci szomszédja oldalára fordulva, nyitott szájjal horkol.

Miről is eshetne szó köztünk, mint a májról. Kutyás már mindent tud a hepatomegáliáról. A főorvostól, aki maga műveli szőlőjét, gyakorta cserélnek eszmét, még a májrák latin nevét is megtanulta. Borász és májász. Azt mondta neki a doki, ha végleg leáll a piával, ő úgy rendbe hozza a maradék, még működő máját, hogy attól akár száz évig is élhet. Barátomnak amúgy is óriási szerencséje van. Megtükrözték a nyelőcsövét, és nem találtak rajta visszeret. Pedig a májbetegek kilencvenöt százalékának visszeres a nyelőkéje. Megpattan egy erecske, aztán vége a dalnak.

Körmömmel zavartan kaparászom a piros kockákat az asztalterítőn és megfogadom, mától aztán egy kortyot sem. Kutyás köszöni szépen, teljesen rendben van.

De hogy valójában mi esett meg vele azon a tavaszi szombat- vasárnapon, arról fogalma sincs. Belátta viszont, hogy az M-i börtönbe nem lehetett, mégis mindig ugyanaz a történet jut az eszébe (rendőrök, Jézus Krisztus, nevelőtiszt stb.), mintha csak bemagoltatták volna vele.

- Amikor visszavittek a Péterfybe, megvizsgáltak, vért vettek tőlem, és kiderült, nem ittam semmit. Három hete nem volt bennem szesz. Alighanem a dilibogyók tettek be nekem. A nővér mondta, hogy vegyem be egyszerre a reggeli meg a déli gyógyszeradagomat. Féltem, hogy fejre állok annyi szartól, de ő megnyugtatott, nem lesz semmi bajom, majd meglátom, csoda fog történni velem...

Akár egy hatalmas, lángoló máj, tűz be a nap a koszos panorámaüvegen.

Út a májrákhoz

A máj rosszindulatú daganatai lehetnek elsődlegesek, amelyek a májszövetből indulnak ki, és másodlagosak, amikor valamely más szerv (emlő, vastagbél, végbél) ad áttéteket a máj állományába. A májdaganatok az agresszív tumorok közé tartoznak, kései felismerésük és az áttétek miatt a hosszabb távú gyógyulási esélyek kedvezőtlenek. A májrák gyakran a beteg - vírusfertőzött, méreganyagokkal terhelt vagy az alkoholizmus miatt meggyengült - májban alakul ki. A májrák gyakorisága az utóbbi évtizedekben jelentősen megnőtt. Jelenleg a világon az ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedés. Az esetek 80-90 százalékában májzsugor (cirrhosis) talaján alakul ki ez az elváltozás.

Magyarországon az alkohol indukálta májzsugor és az ennek következtében kialakuló májrák a leggyakoribb. Az alkoholizmus nálunk népegészségügyi probléma, egyes felmérések szerint a lakosság 10 százaléka alkoholfüggőnek tekinthető.

Hazánkban évente 1500-1800 ember hal meg elsődleges májrákban és epeúti rosszindulatú daganatos megbetegedésben. A férfiak háromszor gyakrabban betegszenek meg, mint a nők, a májrák előfordulása 50 éves kor felett halmozódik.  A vírus okozta idült májgyulladás (hepatitis B és C vírusfertőzés) 15-30 év alatt májzsugorhoz vezet. A jelenleg alkalmazott vírusellenes kezelés rendkívül drága, hosszantartó kezelés, betegtől, az orvostól is sok türelmet igényel, s nem is minden esetben eredményezi a betegek gyógyulását.

„A magyar egészségügy, az orvosok felkészültsége nem marad el a világ vezető országainak színvonalától, a betegek az egészségügyi szolgáltatások keretében  hozzáférhetnek a legkorszerűbb eljárásokhoz. Ma már Magyarországon is alkalmazzák azokat az új komplex terápiás módszereket, amelyek abban az esetben is jelentős mértékben növelik a túlélési esélyt, amikor a sebészeti beavatkozások nem jöhetnek számításba" – tudtuk meg  Fehér János professzortól, a hazai májgyógyítás nemzetközileg  elismert szakemberétől.

Intő jelek

Az étvágytalanság vagy a fogyás, esetleg ismeretlen eredetű láz az áttétes daganatos betegség előrehaladására utalhatnak. A májműködés romlását és/vagy az epeelfolyás akadályozottságát mutatja a kialakuló, majd fokozódó sárgaság. A bőr és a szemfehérje sárgás elszíneződése jelzi, hogy a májnak már túl kevés az ép szövete ahhoz, hogy kiválassza az epefestéket, s más, a szervezetre káros méreganyagokat. Ennek következménye, hogy az anyagcserezavar nyomán felborul a szervezet kémiai egyensúlya, ami a közérzet romlásán túl kihatással van például az agyműködésre is, ezért a májáttétek terjedése zavartságot, aluszékonyságot, súlyosabb stádiumban májkómát válthat ki.

Delírium tremens

A rendszeres alkoholfogyasztók körében a szeszesitalok megvonását követően gyakran súlyos, életveszélyes állapot: alkoholmegvonásos szindróma alakulhat ki. A már Hippokratész által is leírt delírium tremens rövid ideig tartó, olykor életveszélyes toxikus zavartság, amely testi tünetekkel is társul. A leggyakoribb jel a végtagokban jelentkező durva hullámú remegés (tremor), izzadás, amelyeket szapora szívműködés, magas vérnyomás, fejfájás, hányinger, hányás, rossz közérzet kísér. A gondolkodás széteső. Gyakori kísérője még az alvászavar, az ingerlékenység, a feszültség. A figyelem ébersége és koncentrációja hullámzó, az észlelési zavar az illuzionisztikus félreismerésektől a vizuális hallucinációig terjedhet. A tünetek felismerési/megismerési zavarban, az alvás ébrenlét ciklusának zavarában nyilvánulnak meg leginkább.

ital, szórakozás szabadidő
Reviczky Zsolt 2008.03.19. Digitális fiatalok buli, ital, szórakozás szabadidő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.