Kúria: Enyhe büntetést kaptak a melegtüntetésen erőszakoskodók

Törvénysértően enyhék a 2011. nyári Meleg Méltóság Menete ellen tüntetők ügyében hivatalos személy elleni erőszak miatt kiszabott egyes büntetések, ezért újra kell tárgyalni az ügyet - mondta ki a Kúria csütörtökön.

Az eljárás adatai szerint Budapesten, az Oktogonnál több fiatal palackot, fémdobozt hajított a menet és az ellentüntetők szétválasztására kirendelt rendőrök felé, rugdosta a kordont, nyitott tenyérrel ütötte, lökdöste a testvédő páncélokat.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) egy éve első fokon három vádlottat közérdekű munkára ítélt, amit az ügyben eljáró kerületi ügyész és a védők is tudomásul vettek, így jogerőre emelkedhetett. Ám a Fővárosi Főügyészség felülvizsgálati eljárást kezdeményezett, mert álláspontja szerint ezek a büntetések törvénysértően enyhék.

A Kúria csütörtöki tárgyalásán a Legfőbb Ügyészség, mi több, az ügyvédek többsége is osztotta ezt az álláspontot. Az elsőfokú bíróság által alkalmazott minősítés ugyanis a hivatalos személy elleni erőszak minősített, csoportosan elkövetett esete. Ez legalább felfüggesztett szabadságvesztéssel büntetendő, így tehát a PKKB jogerős ítélete a büntető törvénykönyvvel ellentétes.
Egy védő felvetette, hogy ha a Kúria az adott tényállás mellett eltekintene a csoportos minősítéstől, akkor már törvényes lenne kiszabott közérdekű munka.

A védelem szerint a csoportos elkövetés egyébként sem kellően bizonyított, hiszen az Oktogon rendőri zárásakor nem csupán ellentüntetők, hanem gyanútlan járókelők is órákra a téren ragadtak. Volt, aki csupán természetes szükségletei miatt türelmetlenkedett és "paskolta" a rendőrök páncélját, hogy engedjék már útjára - érveltek.

A Kúria a vádhatóság és a védők többségének álláspontját osztva hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, mert a büntetés a bűncselekmény minősítéséhez képest törvénysértően enyhe, és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot.

A Kúria szóbeli indoklása szerint az elsőfokú ítélet oly mértékig elnagyolt, hogy az alapján nem lehet megalapozottan állást foglalni a csoportos elkövetés kérdésében, amelynek megállapításához például bizonyítani kell az elkövetők közös szándékát, illetve azt, hogy egymás cselekedeteiről tudva követik el a bűncselekményt.

A Kúria döntése nyomán a három és fél évvel ezelőtti palackdobálások, pajzsütögetések, kordonrugdosások ügyében újrakezdődik az elsőfokú büntetőper, és az egy éve jogerősen lezárt ügyekben a közmunkára ítélteknek már a lényegesen súlyosabb szankciók lehetőségével is számolniuk kell.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.