Kunhalmi Ágnes: „Ez valójában iskolarombolás”

A közoktatás „államosítása”, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozása után a szakképzés átalakítása lehet a legbutább intézkedés az oktatásban a szocialista Kunhalmi Ágnes szerint.
A szakképzési rendszer átalakításának súlyos következményei lehetnek egy egész generációra, az ipar és a gazdaság teljesítményére, valamint a polgárosodás folyamatára állítja Kunhalmi Ágnes (MSZP) parlamenti képviselő, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke. A képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: a közoktatás „államosítása", a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozása után a szakképzés átalakítása lehet a legbutább intézkedés az oktatásban.

Az átalakítás lényege szerinte, hogy a szakközépiskolákat szakgimnáziumokká, a szakiskolákat szakközépiskolákká nevezik át, „a nevekkel trükköznek", miközben a közismereti tárgyak óraszámát drasztikusan csökkentik.

Jelezte: a szakiskolákban már korábban egyharmadára csökkentették ezeknek a tantárgyaknak az óraszámát, és ezt akarják a szakgimnáziumoknál is. Kunhalmi Ágnes szerint így a diákok nem kapnák meg az érettségihez szükséges tudást, az átalakítás jelentősen szűkíti a továbbtanulás lehetőségét a középosztály gyermekeinek.

További problémaként említette, hogy fenntartóváltással háromszáz iskolát közvetlenül a Nemzetgazdasági Minisztérium alá rendelnének, de – mint mondta – butaság kiszolgáltatni a gyerekeket a gazdaság elsődleges érdekeinek.

Szólt arról is, hogy az egy területen működő szakiskolákat szakképzési centrumokba sorolják, ezzel párhuzamosan profiltisztítás címén szerinte sok gimnáziumot be fognak zárni. „Ez valójában iskolarombolás" – mondta Kunhalmi Ágnes.

Szavai szerint nagy baj, hogy Orbán Viktor „vagy hazudik önmagának", vagy nem érti, hogy a modern világban mire van szüksége egy okos szakképző intézménynek és egy okos, szakképzett munkásnak. Nem érti a kormányfő és a Fidesz – fűzte hozzá –, hogy művelt szakmunkásokra van szükség, akik, ha munkájuk ezt megköveteli, nyelveket beszélnek, informatikai ismeretekkel rendelkeznek.

A középosztály gyerekeit az átalakítás bekényszeríti egy lebutított szakiskolai rendszerbe, egy egész generációt fog taccsra tenni ezáltal a miniszterelnök – jelentette ki Kunhalmi Ágnes. Összegzése szerint ezt a szakgimnáziumi és szakképző rendszert nem lehet bevezetni, mivel megállítja és megtöri a polgárosodás folyamatát, a gazdaság fejlődését.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.