Kuncze is csatlakozik Bajnaihoz

Megfelelőnek tartja az Együtt 2014 mozgalom irányvonalát Kuncze Gábor, és szerinte egy olyan platform jön létre, amelynek alapján el lehet kezdeni az együttműködést. A politikus bejelentette, hogy az általa vezetett Szabadelvű Polgári Egyesület csatlakozik a mozgalomhoz.

A Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) is csatlakozik a Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Haza és Haladás Egyesület vezetője és két másik civil szervezet által október 23-án meghirdetett Együtt 2014 választói mozgalomhoz, amelynek célja az Orbán-kormány leváltása - mondta Kuncze Gábor, az SZPE elnöke csütörtökön a tv2 Mokka című műsorában.

Az SZDSZ korábbi elnöke szerint nincs értelme egyedül indulni a következő választáson, "aki önállóan indul, az Orbán Viktor pozícióban maradásán dolgozik". Ha viszont létrejön egy olyan együttműködés, amely elfogadható módon "le szándékozik váltani a jelenleg kormányzatot", akkor ahhoz szívesen csatlakoznak - tette hozzá.

Kuncze Gábor megfelelőnek tartja az Együtt 2014 mozgalom irányvonalát, bár - mondta - nehéz lesz megtalálni a közös pontokat a sok lehetséges résztvevő között. A mozgalommal szerinte egy olyan platform jön létre, amelynek alapján el lehet kezdeni az együttműködést. Bajnai Gordon meghirdetett programja jó alap, a részleteket még ki kell dolgozni - értékelte.

A politikus arról is beszélt, Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő "a miniszterelnöksége alatt részben általa elkövetett hibák, részben pedig a karaktergyilkosság miatt olyan helyzetbe került, hogy számára egyelőre az is probléma, hogy a vezetéshez szükséges bizalmat itthon megszerezze, ezért aztán most ő nem jön számításba bármilyen együttműködés vagy összefogás vezetőjeként". De mindenkire szükség van, aki demokratikus erőt képvisel, és akinek a fő célja a kormányváltás 2014-ben, így a Demokratikus Koalícióra is - mondta Kuncze Gábor.

Bajnai Gordon az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) október 23-i tüntetésén elmondott beszédében az új politikai közép létrejötteként beszélt az Együtt 2014 választói mozgalom megalakításáról. Azt mondta, céljuk a változást akarók egységének megteremtése, nem alakulnak párttá, de tudják, hogy a szövetségben szükségük lesz demokratikus pártokra és politikusokra is.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.