Kulturális sokszínűség - ahogy a hatóságok látnák

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnak (KÖH) közös célja, hogy a közmédiában már az idén hangsúlyosabban kapjon teret "a kulturális örökség értékkonzervatív és egyben fogyasztható bemutatása" - ezt a két szervezet képviselőinek a Közszolgálati Kódex előkészítéséről tartott hétfői megbeszélése után közölte a médiatanács szóvivői irodája az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a kódex szakmai egyeztetéssorozatának újabb állomásaként Auer János és Kollarik Tamás, a médiatanács tagjai, a szervezet székházában fogadták a KÖH társadalmi kapcsolatokért felelős szakmai vezetőit, Deme Pétert és Kertész Margitot.

A közlemény emlékeztet arra, hogy a médiatörvény szerint a Közszolgálati Kódex szabályozza majd egyebek mellett a kulturális sokszínűség bemutatásának elveit. A megbeszélésen elhangzottak alapján a kódex szövegébe e felhatalmazás alapján bekerülhet, hogy a közszolgálati médiumok egyik feladata elősegíteni a társadalom örökségtudatos magatartásának kialakítását.

A szóvivői iroda jelezte: ennek már az idén az lehet az eredménye, hogy a közszolgálati médiában értékkonzervatív és fogyasztható módon ismét hangsúlyosabban kap teret általában a kulturális örökségvédelem, valamint annak egyik legfontosabb rendezvénye, a kulturális örökség napjai.

A médiatanács két koordinátor tagja a megbeszélésen hangsúlyozta a magyar kultúra iránti elkötelezettségét, és ígéretet tett arra, hogy a kódex megalkotásában kijelölt szerepén túl segítséget nyújt a KÖH értékmegőrző és tudatosító tevékenységében.

A közlemény szerint a médiatanács szerepet vállal az örökségvédelmi hivatal által javasolt szélesebb körű, a kulturális és örökségvédelem területén működő szakmai és civil szervezetekkel való egyeztetés megszervezésében; erre akár már a jövő hónapban sor kerülhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.