Különutas fideszesen gúnyolódott Deutsch

"Hol marad a mai Illés Politikailag Rettenetesen Megvilágosodott Jófideszes Zoltán interjú?" - tette fel a kérdést a Twitteren Deutsch Tamás.

Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkáron gúnyolódott Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője Twitteren, vette észre a hvg.hu.

"Hol marad a mai Illés Politikailag Rettenetesen Megvilágosodott Jófideszes Zoltán interjú?"

- írta Deutsch Tamás.

Illés Zoltán az utóbbi hetekben többször is élesen kritizálta a kormány döntéseit. A Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy a paksi bővítés előkészítése több év is lehet, a megépítés pedig nyolc évig is eltarthat, addig pedig több választás is lesz Magyarországon. "Elképzelhetőnek tartom, hogy Paks 2 meg sem épül" - közölte akkor. Az ATV-nek már arról beszélt, szívesen látná, ha 2018 előtt a mostaninál jobb, "részben szakértőkből álló" jobbközép kormány állna fel. Hozzátette, 2014 óta az érdekek mindent lesöpörtek, csak a pénz számít, és valahogy vissza kellene térni az értékalapú politizáláshoz. "Én azt az egymillió embert képviselem, akik elhagyták a Fideszt" – mondta.

Illés Zoltán 1994 óta politizált a Fideszben, a korai időszakban Orbán belső ellenzéke volt, de 2010-ben bevonták a kormányba. Tavaly júniusban azonban félreállították, az új kormányban már nem kapott feladatot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.