Külföldön értékesítené szabad kapacitásait az Országos Idegtudományi Intézet

Több arab ország hazai nagykövetségével folytatott megbeszéléseket az Országos Idegtudományi Intézet vezetősége arról, hogy miképpen értékesíthetnék gyógyító munkájukat külföldi pácienseknek.

Becslések szerint világszerte évente több tízmillió beteg indul útnak, hogy egy másik országban, olcsón, illetve várakozási idő nélkül gyógyuljon. Az egészségturizmusnak ezt a szegmensét 60-100 milliárd dolláros, dinamikusan növekvő piacnak ítélik a szakértők – derült ki egy, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet (ESKI) által a betegvándorlásról készített 2009-es tanulmányból.

Az Országos Idegtudományi Intézet vezetése nemrégiben úgy döntött, nem várják meg, hogy a külföldi betegek maguktól találjanak rá az idegtudományok hazai fellegvárára az egészségturizmus világtérképén. Marketingaktivitásaik első célpontjai az arab térség országai, de távlati terveik ennél jóval ambiciózusabbak.

Az arab világ polgárainak elsődleges egészségturisztikai célpontjai a francia, az angol és a német klinikák, ahol azonban a magyar díjak többszörösét kérik el a páciensektől egy-egy műtéti beavatkozásért. Ezt a versenyelőnyt akarja kiaknázni az OITI, amikor a legkülönbözőbb formális és informális csatornákon igyekszik felvenni a kapcsolatot az arab országok egészségpolitikusaival, orvostársadalmával, illetve a gyógyulásra váró betegekkel.

Prof. Dr. Nagy Zoltán főigazgató és munkatársai az elmúlt hónapokban azon dolgoztak, hogy az OITI világszinten is egyedülálló orvosszakmai, ápolási és rehabilitációs tevékenységét be tudja mutatni Magyarország határain túl is. „Bízunk abban, hogy gyógyító kapacitásainkat olyan országok betegei javára is kamatoztathatjuk, amelyekkel az így kialakított kapcsolat Magyarország számára gazdasági és kulturális haszonnal is járhat. Több arab ország hazai nagykövetségével folytatunk megbeszéléseket arról, hogy miképpen tudjuk betegeik számára felajánlani gyógyító munkánkat. A magyar diplomácia vezetőinek, a Külügyminisztérium illetékeseinek és magyar nagykövetségek munkatársainak segítségét is igénybe vesszük munkánk és kapacitásaink külföldi bemutatása érdekében” – tájékoztatott a főigazgató.

Napjainkban a gyógyturizmus fogalma jóval kiterjedtebb, mint korábban: a hagyományos turisztikai infrastruktúrákat használó rekreációs célú egészségturizmus mellett létrejött a zömmel modern technológiákra épülő orvosi ellátásokat kereső betegvándorlás (az ún. orvosi turizmus). A hazai egészségturizmus súlypontjai között eddig nem szerepelt az idegtudomány és idegsebészet. Az OITI vezetése azonban biztos benne, hogy a hagyományosan jól működő egészségturisztikai ágazatok mellett az általuk végzett magas színvonalú sebészeti, diagnosztikai és rehabilitációs profilok is sikerrel járnak ezen a területen.

Az Országos Idegtudományi Intézet (OITI) ma a harmadik legnagyobb idegsebészeti központ Európában. Világszinten is élenjár a nagy sebészi pontosságot jelentő módszerek, neuronavigációs technikák használatában. Külön osztálya specializálódott minimálisan invazív eljárásokra, amelyek során azonos eredményt kisebb műtéti feltárásból, sokszor csak egy tűszúrásnak megfelelő behatolásból lehet elérni. Mindez, a sokszor bonyolult technikai megvalósíthatóság mellett, gyorsabb gyógyulást, kevesebb szövődményt, kockázatot jelenti betegeiknek.

Az intézet jó hírnevet szerzett az Országos Onkológiai Intézettel és a Debreceni Gamma Sugársebészeti Központtal együttműködésben végzett, sebészeti behatolás nélküli tumorkezelésben, a nagy és nehéz daganatok, sérülések operációiban, valamint a gyógyszerrel nem kezelhető epilepsziák és fájdalmak kezelésében. Náluk található továbbá az ország első és máig egyetlen gyermek-idegsebészeti osztálya is, ahol az idők során szintén felbecsülhetetlen értékű szakmai tapasztalat halmozódott fel.

Az OITI, jogelődjének 1953-as megalakulása óta, egyedülállóan széles spektrumú idegsebészeti központtá fejlődött, de szakmai profilja 2007-ben teljesedett ki, amikor a stroke-on átesett, valamint az epilepsziás betegek általános kezelésével bővült. Az Intézetben egy csapatban, közös fedél alatt dolgoznak idegsebészek, neurológusok, neuroonkológusok, epileptológusok és stroke-szakértők. Ez a betegek számára optimális kezelési körülményeket garantál: házon belüli gyors kivizsgálási időt, azonnali konzultációs és beavatkozási lehetőséget, ami sok esetben egyet jelent a túlélés és a betegséget megelőző életminőség megmaradásának esélyével. Az Amerikai úton évi mintegy 4.000 fekvőbeteget kezelnek, szakambulanciáját közel 20.000 járóbeteg keresi fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.