Kulcsár saját tartalékából segítette ki milliókkal ügyfeleit

Kulcsár Attila a saját pénztartalékából adott ügyfeleinek, ha sürgősen szükségük volt néhány millióra - derült ki az egyik tanúként meghallgatott valamikori ügyfél, egy rendszerváltó politikus vallomásából a Fővárosi Bíróságon folyó büntetőper szerdai tárgyalásán.

A tanú, aki az 1990-es évek első felében a kormányoldal ismert alakja volt, elmondta: egy ismerőse ajánlotta neki Kulcsárt, ezért 2000-ben rá - mint a K&H brókercégének dolgozójára, bízott 30-40 millió forintot vagyonkezelés, illetve portfólió-kezelés céljából. Többször előfordult, hogy a tanú telefonált a brókernek: "kéne pénz". Mire Kulcsár mondta, hogy a pénz le van kötve, de ha sürgős, akkor "ki tudja segíteni". Ezután a bróker személyes megbízásait teljesítő Szekér Gyula taxis vitt az akkoriban már ügyvédi irodájában dolgozó tanúnak 2-3 millió forintot borítékban.

A tanú tudomása szerint ezek az összegek Kulcsár készpénztartalékából származtak, mely feltételezése szerint azt a célt szolgálta, hogy ha a - Kulcsár számára fontos - ügyfeleknek sürgősen kellett pénzük egy része, akkor rövid időre innen adott nekik a bróker azért, hogy e miatt ne kelljen gyümölcsöző lekötéseket felszabadítania.

A tanú beszélt arról is, hogy amikor "taxis Gyuszi" vitte a borítékban a milliókat, akkor semmit nem kellett aláírni, de - mint mondta - néhány nap múlva bement a brókercéghez, hogy aláírja a szükséges bizonylatokat és a pénzmozgást a számlájáról "visszarendezzék". A tanú elmondta, hogy a botrány 2003. nyári kipattanása előtti legutolsó portfólió-kimutatás szerint 54 millió forintja volt a számlán, ám mikor kiderült, hogy valójában jóval kevesebb volt, Kulcsár pedig eltűnt, bement a bankba, ahol akkoriban a megmaradt mintegy 20 millió forintját kapta csak vissza. Azután egy hosszas peren kívüli egyezkedést követően fél évtized elteltével sikerült megállapodnia a pénzintézettel, ám ennek részleteiről a tanú a K and H-val kötött egyezségre hivatkozva nem számolt be.

A tanú elmondta: a botrány kipattanásakor "borzasztó kellemetlen" volt számára, rontotta jó hírnevét, hogy a sajtó Kulcsár VIP-ügyfeleinek sorában emlegette őt is, ezért a szerdai tárgyaláson kérte neve zártan kezelését, és nem járult hozzá sajtóban történő közléséhez. A büntetőper tanúk meghallgatásával folytatódik az FB-n.

Kulcsár Attila és társai ügyében azért folyik büntetőper, mert az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott 1998 és 2003 között a K and H Bank brókercégének dolgozójaként rendkívül magas hozamokat ígérve offshore cégeken keresztül jogosulatlanul forgatta ügyfelek - magánszemélyek és egyes állami vállalatok - pénzét, és ezzel sokmilliárdos kárt okozott.

Kulcsár Attila és társai ellen a vád jelenleg sikkasztás - bár a vádhatóság szokatlan módon a vádemelés után fél évtizeddel, 2010-ben a másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla előtt lehetséges minősítésként felvetette a csalást is -, valamint a vádiratban szerepel még pénzmosás, orgazdaság és okirat-hamisítás.

A vádlottak között vannak Kulcsár egyes ügyfelei, magánszemélyek, illetve állami vállalatok korábbi vezetői. A K and H Bank dolgozói közül ugyanakkor Kulcsáron kívül egyedül a volt elnök-vezérigazgató, Rejtő E. Tibor ül a vádlottak padján, ám az FB első fokon őt is felmentette a vádak alól. Abban a több mint három évvel ezelőtt kihirdetett nem jogerős, majd tavaly hatályon kívül helyezett döntésben Kulcsár 8 évet és 230 millió forintos pénzbüntetést kapott, több vádlott-társát pedig letöltendő szabadságvesztéssel, illetve több tíz- vagy százmilliós pénzbüntetéssel sújtották.

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly tavasszal megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és az eljárás megismétlésére utasította az FB-t. A sokmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és társainak büntetőperében a megismételt elsőfokú eljárás tavaly december 3-án kezdődött az FB-n.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.