Kubatov: megszűnt a hatvani Fidesz

Szabályellenes volt a hatvani Fidesz-csoport szeptemberi közgyűlése, ezért Kubatov Gábort pártigazgató közölte a tagokkal, hogy tagsági jogaikat nem gyakorolhatják, a szervezetnek vége, újjáalakítják a helyi sejtet.

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Ügyrendi Bizottsága határozatában megállapította, hogy a hatvani helyi szervezet közgyűlésének szeptember 18-ai összehívása több ponton is alapszabály-ellenes volt, ezért az ott hozott határozatokat megsemmisítette – írta Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, akinek a szavait a hatvanonline.hu nyomán a Heves Megyei Hírlap idézte.

A tisztújítással és a kongresszusi küldöttválasztással kapcsolatos személyi döntések is érvényüket vesztették, s a tagok sem tudják gyakorolni tagsági jogaikat. 

Az alapszabály szerint a hatvani szervezet egyben megszűntnek tekintendő, mert egy kitétele alapján „a helyi szervezet megszűnik, ha a tisztújító kongresszushoz kapcsolódóan az Országos Választmány által adott határidőn belül nem tartja meg tisztújítását. A csoport újjászervezéséről hamarosan intézkedik a párt – tudatta végül Kubatov Gábor. 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.