Kriza: A baloldal miatt jöttek létre nyomortelepek Miskolcon

Kriza Ákos szerint nagy részben a szocialisták tehetnek a miskolci nyomornegyedek kialakulásáról és visszásnak tartja, hogy akik végrehajtották a város pusztítását, azok most "egy volt rendőr mögé próbálnak bújni". A jelenlegi városvezető 2018-ig valósítaná meg a felszámolási folyamatot, melyben már a Máltai Szeretetszolgálat is részt vesz.
Miskolc fideszes polgármestere a Magyar Hírlapnak adott interjújában úgy nyilatkozik: a lecsúszott városrészek egy része még az államszocialista időszakból és a roma társadalom rendszerváltozás során végbement talajvesztésből és a rossz szociális segély társadalmi létéből eredeteztethetőek. Egy másik része azonban egyértelműen az MSZP tétlensége és tehetetlensége miatt jött létre. A volt szocialista városvezetés főként az avasi és diósgyőri „fészekrakók" miatt tehető felelőssé – tette hozzá.

A szocialisták által betelepítetett ingatlanokból várhatóan 100-105 üresedik meg. A városvezető elmondása szerint ezekben többségében roma családok laktak. Ősszel a többi lakásból is kiköltözhetnek a hatósági szigor miatt. Az eddigi intézkedések és kitelepítések miatt maguk az érintettek fognak úgy dönteni, jobb, ha tovább állnak – mondta Kriza.

A lap érdeklődve kérdezte a polgármestert, nem érzi-e, hogy két tűz közé került, a balliberálisok és a Jobbik közé. Kriza szerint csak a hangoskodók és a hitetlenek irigykedése hallatszik az eredmények láttán. A szélsőjobboldali pártot csak a médiahírverés érdekli. Masíroznak, este pedig hazavonulnak biztonságos lakókörnyezetükbe – tette hozzá a polgármester.

Kriza felsorolta az előző városvezetők hibáit. A fideszes politikus szerint a baloldaliak most egy rendőr mögé bújnak tetteik után, majd hozzátette Pásztor Albert jelöltségével kapcsolatban: Miskolc lehúzhatja a rolót, ha a vezetői nem tudnak napi szinten, azonnal és hatékonyan intézkedni a kormánynál, a minisztériumoknál.

A polgármester nyomatékosította, hogy Miskolcon felszámolják a nyomornegyedeket. Elmondása szerint őt 35 ezer polgár támogatta a rendteremtésben, és ha a jelenlegi ütemben haladnak, akkor a bontások 2018-ig véget érhetnek. A folyamatba becsatlakozott a Máltai Szeretetszolgálat is, melyet Kriza és a kormány államtitkárai is nagy örömmel fogadtak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.