Krekó: hiba volt a baloldali összefogás

Utólag könnyű okosnak lenni, de az eredmények ismeretében egyértelműen kijelenthető, hogy hiba volt létrehozni a baloldali összefogást – állapította meg Krekó Péter, a Political Capital igazgatója.

Az elmúlt négy év mintha csak arról szólt volna, hogy az ellenzéki pártok végül eljátsszák a Fidesz által rájuk osztott szerepet. A Jobbik szereplését értékelve elképzelhetőnek tartja, hogy a szélsőjobboldali párt valóban stratégiát vált, és elindul a közép felé.

"a csodavárás nem szokott választási győzelemre vezetni"

A Fidesz is tisztában volt azzal, hogy csökken a támogatottsága. Érdekében állt, hogy viszonylag alacsony legyen a választási részvétel. Ezért a kisebb, de elkötelezett tábor egybentartása mellett apolitikus, a választói közösséget kevéssé aktivizáló kampányt folytatott – mondta Krekó.

Minden úgy alakult, ahogyan a Fidesz eltervezte. Kevesebb szavazatot kapott, mint az elmúlt három választás során bármikor, de az átírt választójogi szabályok és mandátumszámítási mód miatt így is fölényes győzelmet aratott. Az igazgató emlékeztetett rá: a ciklus közepén még a baloldalnak megközelítőleg annyi szavazója volt, mint most a fideszes jobboldalnak.

A Fidesz megvárta, amíg összeállnak a baloldali pártok: „ekkor dobta meg jó nagy adag sárral az ellenzéket, hogy mindenkire fröccsenjen valamennyi". Krekó Péter szerint nyilvánvaló, hogy például a Simon-ügy hatása jóval kisebb lett volna, ha az ellenzék pártjai külön indulnak.

Persze, hatalmas volt a nyomás, az összefogást nehéz lett volna elkerülni. Annyi viszont biztos, hogy a konstrukció nem bizonyult hatékonynak – közölte a Political Capital igazgatója.

Nem tűnt fel a karizmatikus vezető

A baloldali ellenzék az elmúlt években folyton a csodára várt. Először abban reménykedett, hogy feltűnik a semmiből egy karizmatikus vezető, majd abban, hogy az összefogás létrehozása önmagában elég lesz a kormányváltáshoz. Márpedig – tette hozzá – a csodavárás nem szokott választási győzelemre vezetni.

Bár a politikai tér döntően háromosztatúvá vált, előfordulhat, hogy a Fidesz a jövőben lehetséges koalíciós partnerként számít az LMP-re. Krekó Péter szerint bizonyos mértékig a Jobbik megerősödése is kedvez a Fidesznek. Eddig is azt láthattuk, hogy a Fidesz „úttörőnek" használja a szélsőjobboldalt. A Jobbik előhoz olyan témákat – bankok és multik megadóztatása, keleti nyitás –, amit aztán a Fidesz némi fáziskéséssel magáévá tesz.

A kampányban a Fidesz nem támadta a Jobbikot, a két párt között érzékelhető a közeledés. A nagy különbség az, hogy „a Fidesz nem rasszista párt, a Jobbik ellenben rasszista párt" – jelentette ki Krekó Péter. Még akkor is, ha a szélsőjobboldal a kampányban mérsékeltebb arcát mutatta.

Stratégiát vált a Jobbik?

A Jobbik szerinte taktikai okokból váltott hangnemet, de könnyen lehet, hogy középtávon a taktikai húzásból stratégiai váltás lesz. A politikai racionalitás legalábbis ezt diktálja. Hiszen a Jobbik erősíteni tudott, a fővárosban és Nyugat-Magyarországon is lényegesen jobb eredményt ért el, mint négy évvel ezelőtt. A párt vezetői azonban ugyanazok, a Jobbik bázisát továbbra is olyan szavazók alkotják, akiknek gondolkodásában mélyen gyökerezik a rasszizmus.

Krekó Péter ezért arra számít, hogy egy ideig még marad a kettős beszéd: a külvilágnak szánt barátságosabb stílus mellett a Jobbik a háttérben igyekszik majd megnyugtatni szimpatizánsait, hogy tartalmi kérdésekben a párt nem változott.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.