A megkérdezett közfoglalkoztatottak 14 százaléka bízik alkalmi és egyéb jövedelemben a jövőben, de 12 százalékuknak egyáltalán nincs válasza arra a kérdésre,miből fog élni, ha nem lesz közmunkás – derül ki Koltai Luca gyorsjelentéséből, amelyet az Út a piaci munka világába című, öt kistérségben végzett közfoglalkoztatási kutatásról készített. A legtöbben – a válaszadók kétharmada – valamilyen szociális ellátásra számítanak a közmunka után, például foglalkoztatás-helyettesítő támogatásra, nyugdíjra, szociális segélyre.

Csakhogy a kormány a jövő évtől alapvetően átalakítja a szociális segélyezési rendszert. Az állam ezentúl csak a nyugdíjat, a foglalkoztatást helyettesítő támogatást, az újonnan megállapított egészségkárosodási és gyermekfelügyeleti támogatást, az ápolási díjat, valamint a közgyógyellátást fizeti. Minden más segélyezési formát az önkormányzatokhoz utal. A kormány ezzel akarja elejét venni „a korábban gyakran tapasztalt segélyekkel való visszaéléseknek”. A hivatalos cél az, hogy minél többen éljenek segély helyett munkából.

De ha ezt a közmunkaprogrammal kívánja elérni a kabinet, alighanem csalódik majd. Ez az út – az országos kutatás eredményei szerint – járhatatlan. A négy szakaszból álló kutatás utolsó részében a projekt munkatársai éppen azt vizsgálták, hogy a közmunkával töltött egy év végére miképpen változott a közfoglalkoztatottak álláskeresési aktivitása, illetve mit gondolnak a közmunka későbbi elhelyezkedésükre gyakorolt hatásáról.

A tavaly téli közfoglalkoztatásban részt vevők álláskeresési lendülete nemhogy erősödött volna a program alatt, de inkább visszaesett. Nem is kicsit. A közfoglalkoztatás megkezdése előtt a megkérdezettek 42 százaléka keresett munkát, utána már csak 15 százalékuk. Előtte még minden harmadik jelentkezett különféle álláshirdetésekre, utána már alig nyolc százalékuk. De már a hirdetéseket is csupán 13 százalékuk böngészte a korábbi 47 százalék helyett.

A válaszadók 41 százaléka ugyanis arra vár, hogy visszahívják közmunkára, a fele megelégedne havi 40-60 ezer forinttal is. A kutatók arról is kérdezték a közmunkásokat, szerintük mennyiben járultak hozzá a munka világába való visszataláláshoz a közfoglalkoztatás során szerzett tapasztalatok, új ismeretek. Az öt kiválasztott kistérségben megkérdezett háromszáz közmunkás 38 százaléka azt mondta: semennyire.

Mérhető segítségként csupán a tanfolyamokat jelölték meg, de ezt is kevesebb mint 12 százalékuk. A kutatási panelban szereplők 63 százaléka nem gondolja, hogy lesz bejelentett munkája a jövőben, legális piaci munkahely elérésében pedig alig öt százalék bízik. A megkérdezettek 98 százaléka (!) újra közmunkás szeretne lenni. Akkor is, ha kevés a pénz, ha csak minden második közmunkásnak megoldott a WC-használat, ha nincs lehetőség az előrelépésre, és többnyire közterületen, illetve a szabad ég alatt kell dolgozniuk.

A közmunkások fele nem is végez más munkát, 77 százalékuk otthonosan érzi magát ebben a közegben, harmaduk a fizetéssel is elégedett. Kulinyi Márton, az Esély Labor Egyesület elnöke szerint a közfoglalkoztatás nemhogy nem szolgálja a munkaerőpiaci reintegrációt, hanem inkább ellenösztönzője a piaci elhelyezkedésnek. Minél tovább dolgozik valaki közmunkásként, annál kevesebb esélyt lát másra. Ezt az érzetet pedig – miként korábbi kutatási eredmények is igazolták – a közfoglalkoztatás fenntartásában érdekelt szervezők tovább erősítik bennük.