Közlekedési változások a Margit híd felújítása alatt

Jövő héttől egy-másfél évre búcsút vehetnek az autósok a Margit hídtól, melyet a felújítás alatt csak a tömegközlekedési járművek használhatnak, valamint a gyalogosok és a kerékpárosok, igaz, utóbbiak csak tolhatják a biciklit. A rekonstrukció miatt augusztus 21-e után több közlekedési változás is lesz Budapesten.

A főváros a Margit híd felújítása és lezárása miatt azt kéri, aki teheti, gépkocsi helyett a közösségi közlekedést válassza, vagy használjon alternatív útvonalakat - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal.

A szakemberek mintegy negyven jelzőlámpás kereszteződésben hangolják át a lámpákat és több helyen tájékoztató táblákat helyeznek el. A hivatal közleménye szerint a távolabbi átkelők (M0-ás autópálya hídjai, Petőfi híd, Lágymányosi híd) használatával lehet majd  elkerülni a belvárosi dugókat, a felújítás alatt északi irányban az Árpád híd, déli irányban pedig kisebb részben a Lánchídon, nagyobb részben az Erzsébet hídon lehet átkelni a Dunán.

A Nyugati térnél kisebb szegély- és jelzőlámpa-módosításokat kell végrehajtani, mivel akik a Margit híd környékén közlekednek, a pesti oldalon itt fordulhatnak az Árpád híd felé, a Váci úton. Ugyanilyen változásokra kell számítani Budán a Széna téren, a Batthyány téren és az Üstökös utcában.

A Margit körúton haladók a Bem József utcán, illetve a Török utca-Üstökös utca útvonalon juthatnak le a rakpartra, hogy az Árpád híd felé haladhassanak. Ehhez kétirányúsítják a Török utcát, valamint egy új jelzőlámpás csomópont alakítanak ki a Frankel Leó utca és az Üstökös utca kereszteződésében.

Becslések szerint az Erzsébet híd és az Árpád híd a Margit híd forgalmának 30-40 százalékát veszi majd át, ezért a pesti hídfőnél kettőről három sávosra növelik a Váci utat, Budán pedig a Szentendrei út és a Pacsirtamező utca Árpád hídra vezető sávelosztása megcserélődik.

A Margit hídat hosszában kettéválasztva két ütemben építik át, tehát az építési forgalmon kívül csak a villamosok és az azokat pótló, valamint a menetrend szerint közlekedő BKV autóbuszok közlekedhetnek. A felújítás idején a fokozott balesetveszély miatt a szigeti szárnyhídnál lévő megálló nem üzemel. A gyalogos forgalom zavartalanul haladhat a déli járdán, a kerékpárosok pedig a KRESZ szabályai szerint tolhatják át biciklijüket.

A közlekedést a felújítás alatt háromszor módosítják az átkelőn, a két ütem elején egy-egy hétvégét vesz igénybe az ideiglenes vágányzóna és a felsővezeték átkötése. Ekkor a hídon nem haladhatnak át a villamosok, 2010-ben pedig a két hídfél összeillesztésekor két hétre teljesen lezárják a forgalom elől az átkelőt.

Megvizsgálták annak a lehetőségét, hogy a forgalmat az Árpád hídon a villamossínekre terelik, de erre azért nincs mód, mert a sínek úgy épültek ki, hogy gumikerekes járművek nem tudnak rajtuk közlekedni. A szakemberek szerint a Szépvölgyi úton található HÉV-átjárónál, a Fővárosi Vízművek területe előtti rész megnyitása balesetveszélyes lenne, és akadályozná a forgalmat. Ehelyett, az északi forgalom nehézségeit az Üstökös utca-Árpád  fejedelem útjánál kialakítandó új kapcsolat hivatott megoldani.

A Margit híd felújításáról szóló szerződést hétfőn írta alá a főváros és a kivitelező Közgép-Strabag és az A-Híd Zrt. A munkálatok várhatóan 2011 márciusáig tartanak, de a forgalomnak 2010 augusztusában szeretnék visszaadni a hidat. A beruházás áfa nélkül 20,8 milliárd forintba kerül, amiből hatmilliárdot az EU biztosít.

 

Ünnepi parkolási rend a hosszú hétvégén

Változik a parkolási rend Budapesten a hosszú hétvége miatt; mivel augusztus 21-e, péntek pihenőnap lesz, a parkolásért nem kell fizetni - tudatta a  Főpolgármesteri Hivatal. A 21-i napot a szociális és munkaügyi miniszter rendelete alapján augusztus 29-én, szombaton kell ledolgozni, ezért ezen a napon a munkanapnak megfelelően, tehát 8 és 18 óra között fizetni kell a parkolásért. Ez alól kivétel a budai Vár, a Margitsziget és a Citadella alatti parkoló, ahol 0-tól 24 óráig kell várakozási díjat  fizetni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.