Közjegyzői pecsét a lopott pornón

A hitelválság és az ingatlanpiac pangása miatt megcsappant a közjegyzők bevétele – így kénytelenek voltak új területekre is kiterjeszteni a működésüket. A varázsszó: a ténytanúsítás, amire szinte az élet összes területén szüksége lehet az ügyfeleknek.
Addig zaklatta fenyegető sms-ekkel volt barátnőjét, majd annak testvérét és szüleit is a kapcsolat megszakadása után egy fiatalember, mígnem a fiatal nő közjegyzőhöz fordult. Ő pedig hivatalosan igazolta, hogy az érintett telefonjára kitől, mikor és milyen tartalmú üzenetek érkeztek. Ez később a készülék nélkül is elég bizonyíték ahhoz, hogy akár rendőrségi eljárás induljon, amire különben volt is példa, és végül leállították a csalódott ifjút.

A magyar közjegyzők az Európai Unióban is példátlan úton indultak el jó pár éve, és egyre gyakrabban vállalnak korábban elképzelhetetlennek tartott feladatokat – tudtuk meg Tóth Ádámtól, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökétől. Ennek egyik oka – magyarázta –, hogy a bíróságokon az ítélkezési tevékenység mellett a peren kívüli eljárásokra már nem jutott elég ember, és például egy fizetési meghagyás kibocsátása akár egy évig húzódott. Négy esztendeje ez a közjegyzők dolga, és mindössze három napot vesz igénybe – hangsúlyozta az elnök.

Ugyanakkor volt egyfajta gazdasági kényszer is, hiszen amikor tömegesen vettek fel az emberek hitelt, s virágzott az ingatlanpiac, ráadásul sorra alakultak az új cégek, a közjegyzői munka sokkal jövedelmezőbb volt. A válság viszont őket is sújtotta: Tóth Ádám saját irodájának bevétele például a korábbi csaknem harmadára esett vissza, és ezért 22 munkatársának felét el kellett bocsátania.

Ami biztos pénz: a 316 irodának országosan van évente nyolcvan-kilencvenezer hagyatéki ügye – ezek egy részében a hátramaradt adósság miatt egyetlen fillért sem számlázhatnak –, s kibocsátanak 500-600 ezer fizetési meghagyást. Az összes többi, például az okiratok hitelesítéséből, szerződések, tartozáselismerő nyilatkozatok készítéséből származó bevétel azonban esetleges. Ezért is próbálkoznak új tevékenységi köröket találni, s ilyen a ténytanúsítás. Ha közokiratba foglalják azt, hogy milyen üzeneteket találtak egy mobilon, a készüléket nem kell bizonyítékként lefoglalni, hanem elég az irat, amely ilyen esetben nagyjából húszezer forintba kerül, ami Tóth Ádám szerint többnyire olcsóbb, mint új telefont venni.

Az informatika fejlődése más munkát is ad a közjegyzőknek. Egyre gyakoribb, hogy honlapok tartalmát tanúsítják egyebek mellett akkor, ha valaki olyan terméket kínál, amelyre más kizárólagos értékesítési jogot szerzett. De előfordult az is, hogy egy felnőtt tartalmat előállító filmes kért segítséget – hozott fel egy extrém ügyet a kamara elnöke –, mert engedély nélkül tettek közzé a produkcióiból képkockákat. Ha ezeket az eseteket közhiteles okiratban rögzítik, utóbb már hiába törlik a kifogásolt tartalmat a világhálóról, hiszen a jogsértést igazoló dokumentumot a bíróság is elfogadja.

A hivatalos levelezés egyre többször interneten folyik, és ezek a dokumentumok elég könnyen törölhetők. Volt rá példa, hogy egy cégegyesítés kapcsán fordultak közjegyzőhöz a nagyobbikba beolvadó kisebb vállalkozás vezetői, mert a korábban kialakult rossz viszony okán attól tartottak: bizonyítékokat akarnak kreálni ellenük arra, hogy hibás gazdasági döntéseket hoztak. Ezért a teljes levelezést közjegyzővel hitelesíttették, és ezzel nagyrészt kizárták az utólagos manipuláció lehetőségét.

Nem ritka, hogy próbavásárláshoz is közjegyzőt visznek: ha az ő jelenlétében vesznek valahol hamis terméket, az általa készített tanúsítás egy perben megdönthetetlen bizonyítékként szolgál arra, hogy melyik üzlet, mikor és miféle hamis termékjelzéssel ellátott bóvlit árult. De többször üzlethelyiségek bérlete kapcsán kipattant vitás ügyekben is közreműködtek. Amikor a bérlő nem fizet, és felmondják a szerződést, a bérbeadó a helyiségben található árukészletre igyekszik rátenni a kezét, hogy a kárát mérsékelje. Ilyenkor a közjegyző a leltárba vett tárgyak meglétét tanúsítja, elejét véve annak, hogy később azon huzakodjanak, mi volt a boltban.

Egyébként általában is érdemes az ingatlanbérletről szóló szerződéseket közokiratba foglalni, mert akkor az abban rögzítettek közvetlenül végrehajthatók – állítja Tóth Ádám. Ez szerinte magánszemélyek közötti kontraktusok esetében is igaz lehet, mert ha a bérlő nem fizet, esetleg nem rendeltetésszerűen használja a kiadott lakást, őt a szerződésszegés miatt hosszas pereskedés nélkül ki lehet rakni. Vagyis: azonnal mehet a végrehajtó.

Sajátos – és szintén viszonylag új – területe a közjegyzői tevékenységnek az előzetes bizonyítás – említett egy másik, korábban a szakmától idegen ügycsoportot az elnök. Ha például valakinek vitája van egy építési vállalkozóval, mert az slendrián munkát végzett, a közjegyző az adott pillanatban tapasztalt hiányosságokat tanúsíthatja, így utóbb már nemigen lehet azzal előhozakodni, hogy a megrendelő tette tönkre az amúgy hibátlan lakást. Ilyenkor a közjegyző szakértőt is kirendelhet, aki arról nyilatkozhat, hogy szakszerűen dolgozott-e, s hibátlan anyagokat épített-e be a kivitelező.

Tóth Ádám ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: amennyiben a pórul járt vevő kérne fel szakértőt, annak pártatlanságát kétségbe lehet vonni, hiszen őt közvetlenül a megrendelő fizeti. Ám ha a közjegyző folytatja le az előzetes bizonyítási eljárást, az általa kirendelt szakértő függetlenségét a bíróság sem vonja kétségbe. Ezzel valószínűleg elősegítik a helyzet gyors megoldását, hiszen a kivitelező is tudhatja: amennyiben hibázott, felesleges drága és elhúzódó perbe bonyolódnia, mert a szakvéleményben foglaltakat eséllyel nemigen tudja majd kétségbe vonni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.