Közgyűlési macska-egér játék a fővárosban

Nem engedünk bohócot csinálni magunkból – indokolta az MSZP fővárosi frakciójának távolmaradását a keddi rendkívüli közgyűlésről Tüttő Kata. A szocialista képviselő szerint az ülés reggel hét órára való meghirdetése, a napirend nélküli, ám erős politikai felhangokkal megírt meghívó mind arra utal, hogy Tarlós István főpolgármester egyáltalán nem akar érdemben tárgyalni az ellenzéki képviselők által felvetett kérdésekről.

Az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért fővárosi képviselői a BKV likviditási helyzetéről, a Bubi és a Rác Fürdő projektek ellehetetlenüléséről, az elhúzódó közlekedési közbeszerzésekről és a csömöri hulladéklerakó ingatlanügyletéről szeretett volna tájékoztatást kapni.

Tarlós István politikai performance-nak nevezte az ellenzéki kezdeményezést, amely sem alaki, sem tartalmi szempontból nem felel meg az előírásoknak.( Az indítványozók szerint a törvény nem komplett előterjesztés benyújtását írja elő, csupán témafelvetést.)

A főpolgármester szerint legalábbis „szokatlan dolog a leköszönő közgyűléstől olyan döntéseket várni, amely javarészt nem rájuk vonatkoztathatóak”. Másrészt a Parlament se ülésezik a választások előtti hetekben. Csakhogy a Fővárosi közgyűlés június óta szünetel és már nem is ül össze novemberig.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.