Közmunkások védenek az árvíztől

A közfoglalkoztatás új rendszerében a Szolnok megyei Tiszabőn is elindul a Startmunka mintaprogram, miután Pintér Sándor belügyminiszter elfogadta Lengyel Györgyi megyei kormánymegbízott javaslatát - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal az MTI-vel.

A projekt úgy valósul meg a halmozottan hátrányos helyzetű településen, hogy a Törökszentmiklós és Térsége Többcélú Társulás 56 ember közfoglalkoztatásához részesül támogatásban a Belügyminisztériumtól - olvasható a tájékoztatóban.

A közfoglalkoztatás keretében többek között folyamatosan karbantartják majd a 30 kilométer hosszan meglévő belvízi csatornahálózatot, valamint a települést övező 500 hektár nagyságú árvízvédelmi területet. Ezáltal a következő tiszai árhullám levonulása felgyorsítható, így Tiszabő és a környező települések árvízi veszélyhelyzete csökkenhet. A program során kitermelt fás- és lágyszárú növényzetet a későbbiekben a kazánprogramban használják fel.

A mintaprogram része, hogy a település közel 30, részben lebontott ingatlanát és 150 üres, beépítetlen, kommunális szeméttel szennyezett telkét megtisztítják, egyben eltüntetik az ottani illegális hulladéklerakó helyeket.

Az úgynevezett mezőgazdasági projektben pedig a közfoglalkoztatottak 5 hektáron fás szárú energetikai ültetvényt telepítenek, majd gondoznak. Sikeres megvalósítás esetén az ültetvényen termesztett növények 2012-től már biztosítani tudják a közintézmények fűtését, kiváltva ezzel a magas energiaköltségeket.  

A programban közfoglalkoztatási jogviszonyt létesítők segély helyett közfoglalkoztatási bért kapnak. A szakképesítéshez kötött munkakörben dolgozók havi bruttó 78 ezer, míg a szakképesítéshez nem kötött munkakörben foglalkoztatottak bruttó 57 ezer forintot vehetnek fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.