Közérdekű adat a hallgatói vezetők javadalmazása

Jogerősen megállapította a Fővárosi Ítélőtábla, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán működő  hallgatói önkormányzat vezetőinek javadalmazására vonatkozó adatok közérdekű adatok.
Ezért azokat ki kell adnia az egyetemnek - tájékoztatott szerdán a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) információszabadság témavezetője.

A másodfokú bíróság megállapította, hogy a hallgatói önkormányzat nem csupán érdekvédelmi feladatot lát el, hanem közfeladatot is, és működése közpénzből biztosított, ezért a tisztségviselőknek járó juttatások közérdekből nyilvános adatnak minősülnek - közölte Hídvégi Fanny.

Felidézte: az adatigénylést Szabó Dániel, az Átlátszó Oktatás nevű blog egyik szerzője nyújtotta be, akinek a későbbi perben a TASZ ügyvédje volt a jogi képviselője.

Az egyetem ugyanis vitatta, hogy a hallgatói önkormányzat közfeladatot lát el, ezért utasította el a vezetők juttatásaira vonatkozó adatok kiadását.

A Fővárosi Törvényszék tavaly októberben első fokon arra kötelezte az ELTE-t, hogy adja ki a kért adatokat, és az akkori döntést erősítette meg a másodfokú ítélet. Az ítélet jogerős, de az ELTE dönthet úgy, hogy a Kúriához fordul felülvizsgálati kérelemmel, és kérheti az ítélet végrehajtásának felfüggesztését.

Közérdekű adatokra vonatkozó perekben pedig a bíróságok szinte automatikusan lehetővé teszik ezt, mivel utólag nem vonhatók vissza a már nyilvános adatok - ismertette a témavezető.

Hidvégi Fanny emlékeztetett: különböző egyetemek hallgatói önkormányzataival kapcsolatban régóta hangoztatott kritika, hogy működésük - leginkább pénzügyeik - átláthatatlanok.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.