Közbeszerzési kerülőút a Duna TV-nél?

Ellenzéki kurátorok szerint a Duna Televízió a médiatörvényt megsértve, a kuratórium elnökségének előzetes jóváhagyása nélkül kezdett tárgyalásokat a műholdas műsorterjesztésről, ám a testületi többség hétfőn nem találta jogszerűtlennek a közbeszerzési kiírást.

A kuratórium Fidesz és KDNP által delegált tagjai hétfői közleményükben jelezték: a parlament szakbizottságához, a médiahatósághoz és a hírközlési hatósághoz fordulnak az ügyben. Mint írták, a Duna TV-t felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége hétfői ülésén az MSZP, az SZDSZ és az MDF delegáltjainak többségi döntésével "nem találta jogszerűtlennek a Duna Televízió Zrt. által megjelentetett, mintegy hatmilliárd forint értékű, 12 évre szóló, műholdas műsorterjesztésről szóló közbeszerzési kiírást".

Egyben utaltak arra: a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény előírja, hogy az egymilliárd forintnál nagyobb értékre szóló szerződések megkötésére irányuló tárgyalások előtt a kuratóriumi elnökség jóváhagyására van szükség. "Ezt a jóváhagyást a Duna Televízió Zrt. elnöke nem kérte meg a kuratóriumi elnökségtől. A szocialista, szabad demokrata és MDF-es delegáltak ennek ellenére törvényesnek találták a közbeszerzési kiírást" - közölték, jelezve: a Duna TV felügyelőbizottsága egyhangú határozatot hozott arról, hogy a jóváhagyást meg kellett volna kérni.

A kuratórium elnökségének Fidesz és KDNP által delegált tagjai  az ügyben a közalapítvány ellenőrző testületéhez fordulnak, illetve tájékoztatják a helyzetről a Nemzeti Hírközlési Hatóságot, az Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT), valamint az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságát is.

"A műholdas sugárzás mikéntje a Duna Televízió működésének egyik legfontosabb kérdése, hiszen a határon túl élő magyarok jelentős része műholdas vétellel nézi a magyar nyelvű csatornákat" - áll a közleményben, amelyet a Fidesz által delegált Rékási Róbert (elnökhelyettes), Bába Iván, Szőcs Géza, Szabó László, valamint Meszleny László, KDNP-jelöléssel a testületbe került tag jegyez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.