Kövér László szabadulna az 'utolsó útszéli bolsiktól'

Ha az a kétmillió ember, aki hosszú évek óta a jobboldal biztos szavazójának számít, példásabban és jó keresztény módjára élt volna, akkor ma nem itt tartanánk - mondta hallgatóságát is meglepve az ország állapotára utalva Kövér László, a Fidesz-MPSZ választmányi elnöke.

A Kisgazda Polgári Egyesület országos gyűlésén ugyanakkor az ország utolsó reményének nevezte Kövér ezt a kétmillió embert. A gyűlésen a Turi-Kovács Béla vezette kisgazdák felhatalmazták elnöküket, hogy megerősítse együttműködési szerződésüket a Fidesszel.

Kövér László a Fidesz-MPSZ választmányi elnöke, és Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület és Kisgazda Polgári Szövetség elnöke
Békéscsaba, 2009. szeptember 12. Kövér László a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányának elnöke, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese és Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület és Kisgazda Polgári Szövetség (KPE-KPSZ) elnöke beszélget a kisgazdák országos gyűlése előtt, Békéscsabán a Phaedra Közéleti Központban. MTI Fotó: Rosta Tibor

A Kisgazda Polgári Egyesület és Kisgazda Polgári Szövetség szombati, békéscsabai országos gyűlésének a középpontjában annak a szándéknak a megerősítése állt, hogy a 2003-ban létrejött egyesület tagjai a Fidesz-MPSZ kisgazdáiként kívánnak részt venni a következő országgyűlési választáson. Az egyeztetéssel és a majdani együttműködési szerződés aláírásával a küldöttek az ülés végén felhatalmazták Turi-Kovácsot.

A Fidesszel együttműködő kisgazdák elnöke a 2010 tavaszán alakuló új kormány legfontosabb és legsürgetőbb feladatának olyan új földtörvény elfogadását nevezte, amely megvédi a magyar gazdákat a külföldi karvalytőkétől. Turi-Kovács jelezte, elsőrendűen nem az osztrák és a holland paraszttól kell félni, egyúttal leszögezte, a tőke szabad áramlása nem terjedhet ki a földre, az ugyanis nem a tőke része. A kisgazda elnök beszélt a kormányváltás utáni elszámoltatásról is. Mint fogalmazott, az nem megy, hogy a választások után kifosztóik, milliárdokkal a zsebükben, röhögnek majd az emberek szemébe. Hozzátette, ez az elszámoltatás csak a jog és a törvényesség keretein belül történhet.

Deutsch Tamás, a dél-alföldi térség fideszes EP-képviselője annak a reményének adott hangot a kisgazdák békéscsabai országos gyűlésén, hogy a jobboldali szövetség jövő tavasszal nagyobb győzelmet arat, mint 1945-ben a FKGP, amely a voksok 57 százalékát szerezte meg.

Kövér László, a Fidesz-MPSZ választmányi elnöke nehezebb feladatnak nevezte az ország újjáépítését a nyolcéves MSZP-SZDSZ kormányzás után, mint az volt a II. világháború után. Megjegyezte, az anyagi pusztításnál is súlyosabb a lelki és erkölcsi, másrészt sokan nem értik a helyzetet, nem tudják, merre van kiút, sőt, sokan abban sem hisznek már, hogy van kiút a nehéz helyzetből.

A választmányi elnök lesújtó képet vázolt az ország állapotáról. A rendőrségről szólva kifejtette: „Lehet, hogy szolgálnak és védenek, de nem bennünket." Keményen bírálta a szerinte politikai célokra felhasznált Nemzetbiztonsági Hivatalt, míg a honvédségről, mint nem létező szervezetről, mondta, nem tud beszélni. „Külügyminisztérium látszólag van, de magyar külpolitika nincs. Ezért a Külügyminisztérium épületét le kell rombolni, fel kell szántani, és sóval beszórni, ahogy történt az Karthagóval" - mondta Kövér László Békéscsabán.

- Ha az a kétmillió ember, aki hosszú évek óta a jobboldal biztos szavazójának számít, példásabban és jó keresztény módjára élt volna, akkor ma nem itt tartanánk - feddte meg némi meghökkenést kiválta a Fidesz választmányi elnöke a kisgazda országos gyűlés hallgatóságát. Hozzátette, ezzel nem szeretne senkinek lelkiismeret-furdalást okozni, és nem is szeretné rátolni a felelősséget a kialakult helyzet miatt.

Majd azt jövendölte, ha „ezektől a brigantiktól, ezektől az utolsó útszéli bolsiktól megszabadulunk, akkor jön majd a munka neheze." Vélekedése szerint nem elég 2010-ben megszerezni a hatalmat, azt 2014-ben és 2018-ban meg kell tartani, különben a jobboldal nem tudja elvégezni a munkáját. A hamarosan közelgő kampány legfőbb stratégiájának azt nevezte, hogy „embertől emberig, lélektől lélekig menjenek", s ne higgyék azt, hogy már megnyerték a választást. Különben sohasem lesznek elegen.

Végül Kövér a jobboldal biztos szavazóbázisának számító kétmillió embert nevezte az ország utolsó reményének. Beszéde után Turi-Kovács Béla javaslatára közfelkiáltással „tiszteletbeli kisgazdának" választották a békéscsabai országos gyűlésen Kövér Lászlót.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.