A megemlékezésen a MAZSIHISZ vezetői mellett Erdő Péter bíboros és más katolikus, református, evangélikus egyházi méltóságok is jelen voltak. Részt vett az eseményen Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége és többek között Pintér Sándor belügyminiszter is.

- Akiket innen elvittek, azoknak többé sem neve, sem jövője, sem reménye nem maradt. Auschwitz után többé semmi nem lett már ugyanaz - mondta beszédében Kövér László. Hatvanhét év telt el, de a Holokauszt pusztítását mégsem tudtuk földolgozni. A magyar kultúra és magyar élet ennyi idő után is szédül a vérveszteségtől.

Amikor az áldozatokra emlékezünk - folytatta a fideszes politikus -, meg kell siratnunk az elmaradt lehetőségeket, az életek ki nem teljesedésével elvesztett erőt is. Igaz, a természet csodákra képes, virágok törnek utat a betonon át, folyók tisztítják ki magukból a beléjük ömlött mérget. De - hangsúlyozta Kövér László - ahol ilyen aljas, sebészi beavatkozással vágnak ki egy nezedéket az életből, ott nehéz a gyógyulás. Ami egyesével személyes dráma, az együtt nemzeti tragédia.

1944 tragikus tavaszán magyar és magyar, magyar és zsidó közé ékelődött a szégyen. Bár a szenvedés elsősorban zsidó honfitársainkra méretett, a támadás, mivel a nemzet egy része ellen intézték, valójában a nemzet egészének okozott nehezen gyógyuló sebet.

Kövér szerint mindnyájan láthatjuk, megtapasztalhatjuk, okulhatunk is belőle: ha a nemzeti szolidaritás szövetét elvágjuk valahol, vagy engedjük, hogy egy durva mozdulattal elszakítsák, akkor törvényszerű, hogy az utolsó szálig felbomoljék.