Kövér hétfőn teríti ki a kártyáit

Az LMP-frakció megszűnése miatt az eddig nyilvánosságra került információk szerint változhat meg az Országgyűlésben a bizottsági helyek sorsa. A végleges javaslatról Kövér László hétfőn tájékoztatja a tisztelt házat.

Az országgyűlés elnöke a hétfői üléskezdésig további egyeztetéseket tart, hogy kompromisszumos megoldást találjanak az LMP-frakció megszűnése miatt megüresedő parlamenti bizottsági helyek betöltésére - ezt Kövér László szombaton, egy Nagykanizsán tartott sajtóbeszélgetésen, a Kisgazda Szövetség és a Kisgazda Egyesület regionális fórumát megelőzően közölte.

Hozzátette: a javaslat részleteit a még hátralévő egyeztetések miatt nem kívánja egyelőre részletezni, "úgy tűnik azonban, hogy ami eddig a nyilvánosság elé került, marad végső döntés formájában is". Ennek megfelelően Szili Katalin lesz a nemzeti fenntartható fejlődés bizottságának elnöke, a függetlenné vált LMP-sek közül pedig többen megtarthatják jegyzői, bizottsági alelnöki és tagi pozíciójukat.

Kifejtette: az egyik jegyzői poszton megmaradhat a "szakadárok közé tartozó", függetlenné vált LMP-s képviselő. Az LMP-ben maradtak egy képviselője, Mile Lajos továbbra is lehet az európai ügyek bizottságában, illetve a jövőben a nemzetbiztonsági bizottságnak is tagja lesz. Alelnöki pozíciót is kapnak a független képviselők, "dacára annak, hogy ez semmilyen formában nem jár nekik", így például Osztolykán Ágnes maradhat az oktatási bizottság alelnöke, "ami méltányos elbánás".

A házelnök utalt rá, hogy a jelenlegi országgyűlés indulásakor az ellenzéki pártok nem írták alá a megállapodást, így a kormányzó pártok gyakorlatilag szabadon dönthetnének a megüresedő helyek kiosztásáról, de "azt elfogadta mindenki, hogy a bizottságokban igyekezzünk az egyharmad ellenzéki arányt megőrizni". Miután az MSZP és a Jobbik frakcióvezetése nem tudott most megállapodni a helyek elosztásáról, ezért kell a házelnöknek javaslatot tennie.

Kövér László arra az újságírói kérdésre, hogy a székely zászló ügyében fellángolt újabb román-magyar konfliktus rendezhető-e, azt válaszolta: a jelenlegi román kormány ezzel a konfliktussal is próbálja elterelni a figyelmet az ország belső feszültségeiről. "Bizonyos szempontból érthető is ez a magatartás, mert Románia sokkal rosszabb helyzetben van Magyarországnál. "Az IMF diktátumai érvényesülnek, és - elnézést kérek a durva fogalmazásért - a hetedik bőrt is le kell nyúzni a saját polgáraik hátáról azért, hogy meg tudjanak felelni az IMF követeléseinek" - fogalmazott a parlament elnöke.

Egy kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy még nem készült el a korábban tervezett képviselői magatartási kódex, de ha lesz is ilyen, ennek elfogadását egy új házszabály megalkotása utánra tenné. Erre a kódexre a 2014-es választások után, a 199 fős parlament miatt lesz inkább szükség, "meg kell nézni, milyen kérdések vannak, amelyeket a formális házszabályi norma nem rendez, s ha szükséges, ezt kell kiegészíteni úriemberek közötti önkéntes vállalással" - jegyezte meg Kövér László.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.