Kövér elvette Ujhelyitől a hétfői ülés vezetését

Elnöki döntés értelmében nem Ujhelyi István szocialista alelnök fogja vezetni a hétfői plenáris ülést a Parlamentben – erről Kövér László fideszes házelnök munkatársai szóban értesítették az ellenzéki politikust, tudta meg a Népszabadság.

A döntés indokai nem ismertek, Ujhelyi tudomásunk szerint írásban is kérte az elnöki döntés ismertetését, ezt azonban egyelőre nem kapta meg. Nem kizárt, hogy Kövér László a szocialista politikus egyik legutóbbi megjegyzését „bünteti” ily módon: Ujhelyi ugyanis legutóbb, amikor ő vezette a hétfői, plenáris ülést, ironikusan kommentálta az Orbán Viktor miniszterelnök és Rogán Antal közötti kérdésváltást.

Ujhelyi István
FOTÓ: REVICZKY ZSOLT

A Fidesz frakcióvezetője ugyanis ekkor teátrálisan arról kérdezte a kormányfőt: tényleg a szocialisták írhatták-e a Magyarországot kritizáló Tavares-jelentést. „Szeretném megköszönni, hogy ezt a témát szóba hozta” – válaszolta ekkor Orbán saját frakcióvezetőjének, majd megerősítette, hogy szerinte a teljes Tavares-jelentés mögött az MSZP-sek állnak. „Köszönjük. A többit a frakcióülésen beszéljék meg” – kommentálta Ujhelyi a levezető elnöki székből a jelenetet, amelyet akkor hangos felzúdulás követett kormánypárti oldalon.

A szocialista politikus nem először ad hangot politikai véleményének a pulpitusról: legutóbb sárga csillagot tűzött ki a zakójára, miután a Jobbik képviselője a zsidó származású kormánytagok és képviselők összeírását szorgalmazta a törvényhozásban.

Az Országgyűlésnek három kormánypárti (Jakab István, Lezsák Sándor, Latorczai János), egy jobbikos (Balczó Zoltán) és egy szocialista alelnöke van. Ujhelyire havonta egyszer kerül sor a parlamenti nagyüzem legizgalmasabb és legkényesebb óráiban, a hétfői plenáris ülések délutánján; egyébként többségében késő estére, illetve éjszakára osztja be a fideszes házvezetés.

Az ülésvezetési rendet egy hónapra előre osztják be, így már jó előre tudható volt, hogy mikor kerül sorra a szocialista képviselő. Most, az elnöki döntés értelmében kormánypárti politikus fog a pulpituson ülni.

„Telefonon értesítettek a házelnök döntéséről. Indoklást kérhetnék, de nem várok. Ez a parlamenti ciklus már csak ilyen, a kormánypárt stílusát mindenki megtapasztalhatta az utóbbi hónapokban. Megfordult a fejemben, hogy a Fidesz megint készül valamire a kérdések és interpellációk órájában, amikor nem jó, ha én ülök a levezető elnöki székben” – fogalmazott megkeresésünkre Ujhelyi István.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.