Kövér: Nem Gyurcsányban bíznak

A kormány által tervezett megszorításokat kifogásolta tegnap Kövér László szerdán, Szegeden. – Mindenhol gazdaságélénkítő csomagokkal találkozhatunk, Magyarország az egyetlen, amely megszorításokkal próbálja a pénzügyi csődöt elkerülni – mondta a Fidesz országos választmányának elnöke.

Kövér László úgy vélte: azzal, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulunk, olyan országokkal kerültünk egy szintre, mint Ukrajna, Pakisztán vagy Fehéroroszország. Kövér szerint senki sem hiszi el, hogy az ország a jelenlegi vezetőivel képes lesz növekedési pályára kerülni, ezért egy előrehozott választáson az embereknek kell dönteniük arról, kire bízzák az ország jövőjét.

– Mi úgy gondoljuk, az ország akkor tud az adósságcsapdából kikeveredni, ha minél több ember termel, dolgozik, fizet adót és járulékot – fogalmazott a Fidesz választmányának elnöke. – Ezzel szemben nemsokára újabb ötvenezer ezer ember kerülhet utcára a tervezett megszorítások következményeként, de lehet, hogy kétszázezer.

Tudósítónknak arra a kérdésére, hogy miért nem csökken a Fidesz Gyurcsány-ellenes retorikája, amikor nemzetközi szinten is a kormány iránti bizalom megnyilvánulásait lehet érzékelni, például éppen az IMF-segítség révén is, Kövér azt válaszolta: nem Gyurcsánynak szavaztak bizalmat, hanem arról van szó, hogy az unió nem hagyja, hogy Magyarország kénytelen legyen csődöt jelenteni. Ennek ugyanis az ország határain túlra gyűrűző hatásai is lennének, a csődbe menő ország magával rántana jó néhány, európai tulajdonú bankot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.