Kövér: minden hungarikum sikertörténet

Minden hungarikum sikertörténet, és mind a nemzet, mind a külföld számára minőséget, értéket jelent - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepségen szerdán a Parlamentben.

Minden hungarikum története olyan sikertörténet, amely egyfelől az egész nemzet számára minőséget jelent, és ami ezért összeköt mindannyiunkat. Másfelől olyan sikertörténet, ami a külföld számára is értéket jelenthet, a magyar látásmód, gondolkodás, ízlés sikerét - fejtette ki Kövér László.

A házelnök szerint a hungarikumok olyan teljesítmények, "amelyeken keresztül mi magyarok kerestük és keressük a boldogulásunkat, nemcsak nagyszerű dolgok, hanem arról is beszélnek, hogy milyenek is vagyunk mi magyarok".

Hozzátette: "erősen hisszük, hogy minden hungarikum olyan sikertörténet, amelynek még nem jutottunk a végére, sőt abban bízunk, hogy igazi diadalmenetük a világ számára és idehaza is csak ezután kezdődik igazából".

Véleménye szerint ahhoz, hogy ez valóban így legyen, nagyon sok ember bölcs, ügyes, kitartó munkájára, és legfőképpen közös munkájára van szükség. Leszögezte, hogy ebben a munkában, amely nemzeti ügy, mindig lehet számítani az Országgyűlés munkájára, amely a hungarikum törvény megalkotásával eddig is kivette részét ebből.

Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy a hungarikumok valóban a nemzet összetartozásának a jelképei, és emlékeztetett, hogy az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el a magyar nemzeti értékekről és hungarikumokról szóló törvényt 2012. április 2-án.

Ezek a páratlan értékek ezentúl hivatalosan is viselhetik a kitüntető címet, továbbá megpályázhatják a hivatalos hungarikum védjegy használatát, amely belföldön és külföldön egyaránt tudatosítja azt az értéktöbbletet, amelyet a védjeggyel ellátott termékek hordoznak - mondta az államtitkár.

Emlékeztetett, hogy a Hungarikumok Gyűjteménye jelenleg 25 kimagasló értéket őriz. Hozzátette, hogy a további hungarikumok felkutatása, összegyűjtése nemzetegyesítő munka, amelybe a földkerekség bármely pontján bekapcsolódhatnak a magyarok.

Az államtitkár szerint a Kárpát-medence természeti gazdagsága ma is táptalajt ad ahhoz, hogy tovább gyarapodjon a magyarság kincseinek tárháza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.