Kövér: az adósságátvállalás a bankoknak is kedvez

A települések mellett a pénzintézetek számára is kedvező fejleménynek nevezte az önkormányzati adósság állami átvállalását az Országgyűlés elnöke csütörtökön Komlón, sajtótájékoztatón.

Kövér László azt mondta, a segítség kétfelé hat: az adósságuk miatt sok esetben a működőképességük határára jutott településeknek és azoknak a bankoknak is segít, amelyek ezen települések csődje esetén nem kapnák vissza a pénzüket.

Véleménye szerint ahogy az a családok esetében is előfordult, a bankok felelőtlenül, valóságos garanciák nélkül helyeztek ki hiteleket a nagy profit reményében, és hagyták eladósodni az önkormányzati szférát.

"Az ország, az emberek, a vállalkozások és az önkormányzatok eladósítása tulajdonképpen a legnagyobb csapás volt a számos tragikus fejlemény közül, amelyet a 2002-2010 közötti szocialista-liberális kormány az országra nézve hozott" - mondta a házelnök.

Hozzátette: kevésbé ismert, hogy ez az eladósodás nem utolsósorban a 2006 és 2010 közötti kormányzás ideje alatti mintegy 800 milliárd forintos forráskivonás következménye.

Kövér László utalt rá, hogy az évi 6,5 milliárd forintból gazdálkodó Komló 3 milliárd, az 50 milliárd forint költségvetésű Pécs 40 milliárd forintos adósságállománnyal küszködik. "Ez Komló esetében a reménytelenséggel határos, Pécs esetében azon is túl van, és állami segítség nélkül nem kezelhető" - fűzte hozzá.

Az Országgyűlés elnöke elmondta: Komló adósságának várhatóan mintegy 70, Pécsének mintegy 50 százalékát vállalja át az állam.

A politikus szólt arról, hogy Magyarország a saját erejéből elvégezte azokat a feladatokat, amelyekkel az ország a válság után, egy világméretű gazdasági fordulattal növekedési pályára állhat. "Ha ez a külső gazdasági környezetben bekövetkező pozitív fejlemény megtörténik, ezek a városok könnyebben kapaszkodhatnak felfelé" - mondta.

Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a kormány a napokban úgy döntött, egészségkárosodási járadék címén visszamenőlegesen is megkapják járandóságukat azon hármas kategóriájú rokkantnyugdíjas bányászok, akiket rehabilitálhatónak minősítettek. Az egészségkárosodási járadékot januártól az öregségi nyugdíjakhoz hasonlóan emelik. Hozzátette: emellett 30-ról 60 százalékra emelkedik a bányászözvegyek özvegyi nyugdíja.

Polics József, Komló fideszes polgármestere azt mondta: a volt bányászok járandóságával kapcsolatos határozat csak Komlón mintegy 400 olyan embert érint, akiknek rosszak az elhelyezkedési esélyei és ez az egyetlen bevételi forrásuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.