Kövér: Normális, kiegyensúlyozott ellenzékre lenne szükség

A magyar szocialisták könnyen a szétesett lengyel baloldal sorsára juthatnak, mert a generációváltás minőségromlással járt, amit nem tudnak kezelni – nyilatkozta Kövér László házelnök.

A fiatalítás fontosságáról beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy az MSZP-nél a generációváltás minőségcsökkenéssel járt, amit a párt képtelen kezelni,és elképzelhető, hogy a szocialisták a lengyel baloldal sorsára jutnak, amely teljesen szétesett.

Hozzátette: a Fidesznél fontos, hogy az aktív fiatalok ne csak a párt országos elnökségébe épüljenek be, hanem a helyi szervezetek vezetői közé is. Erre törekedtek a legutóbbi kongresszus alkalmával, az elnökség kialakításánál is – mondta.

Megjegyezte Kövér, hogy a magyar politikai életnek szüksége lenne egy egészséges versenyre, hogy legyen igazi versenytársa a Fidesznek. Az elmúlt 25 év viszont azért sikerült felemásra, mert a hajdani elitcsoportok szembenállása már a kezdetektől azt tükrözte, hogy az alapvető értékekben sincs konszenzus – magyarázta.

Az ilyen verseny nem demokratikus vita, hanem egy hideg polgárháború – fűzte hozzá. „Az lenne a jó, hogy ha lenne egy normális, kiegyensúlyozott, politikai vitákban valóságos alternatívákat fölállító ellenzéke a Fidesznek" – fogalmazott.

Kövér László az Országgyűlés munkájáról szólva azt mondta: véget ért az a négyéves időszak, amikor a külső körülmények által diktált módon, rohamtempóban kellett törvényeket alkotni. Hozzátette: bár rövid idő alatt nagyszámú törvény megalkotásáról volt szó, nem követtek el súlyos hibákat, ezért most nem kell tömegével módosítani a jogszabályokat.

Az új házszabály és ülésezési rend a házelnök szerint mostanra az ellenzék számára is működőképesnek bizonyult. Előnyös volt a képviselők számának csökkentése, hiszen a kisebb létszámú közösség nagyobb fegyelmező erővel bír, most személyesebbé váltak a viszonyok – mondta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.