Kövér figyelmeztetésnek vette Lázár kijelentését

Kövér László szerint eddig nem volt, Lázár János kijelentései után viszont lehet törésvonal a Fideszen belül. A házelnök abban bízik, hogy a Miniszterelnökség vezetője hosszú időre levezette a benne felgyülemlett feszültséget.

„Szerintem amiről Lázár János beszél, az nincs. Most már nagyobb az esélye, hogy ezen kijelentés után legyen, de eleddig ha valaki megkérdezte tőlem négyszemközt, őszinte meggyőződéssel tagadtam, hogy ilyen törésvonal, pláne rivalizálás vagy küzdelem létezik" – nyilatkozta Kövér László a Fideszen belüli ellentétekről a Hír Tv hétfő esti műsorában.

A házelnök bevallottan derűs kedvében volt, így is igyekezett helyre tenni a Miniszterelnökség irányítóját. Azt mondta, stresszes négy éven vannak túl azok, akik a kormány tagjaként vagy a frakció élén a Fidesz politikáját emberfeletti munkával megjelenítették, ezért érthető, ha vélt vagy valós hibáik, akár a családjukat ért támadások miatt elveszítik a türelmüket.

„Remélem, hogy ez a feszültség levezetődött egyszer és mindenkorra vagy legalábbis hosszú távra Lázár Jánosban meg másokban, akik helyett talán kimondta a véleményét" – fűzte hozzá.

Emlékezetes, hogy Lázár a vezető fideszes politikusok „urizálását" bíráló Pokorni Zoltánnak címezve azt mondta: „jól gondolja meg egy politikai veterán, hogy akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki". Kövér korábban azt mondta: Pokorni megszólalása nem volt haszontalan.

Lázár üzenetét figyelmeztetésként könyvelte el, amit megismételhetne ő is fiatalabb párttársainak, ha felvenné a kesztyűt. De nem veszi – jelentette ki, mivel szerinte a miniszter megjegyzése célt tévesztett. Mint mondta, nem támadtak hátba senkit, Pokornit és őt sem az ártó szándék vezette. „De van egy politikai realitás: a Fidesszel szimpatizálók úgy gondolják, hogy valami kezd megbillenni, megbicsaklani a Fidesz tartásában, önazonosságában. Ezt a problémát közösen felismernünk és kezelnünk kell, és egymásban partnert, nem pedig ellenséget kell látnunk" – mondta.

Az interjúból kiderült, hogy Habony Árpád nem ad tanácsot Kövér Lászlónak, aki nem is tartja közszereplőnek a miniszterelnök bizalmasát, csak egynek az ország tízmillió lakosa közül. A Fidesz vezető politikusait szerződés nélkül segítő stratéga szerepét kissé elnagyoltan ahhoz hasonlította: ő is szokott politikáról beszélgetni a kertszomszédjával.

Kövér bírálta a kötelező drogtesztről szóló kormánypárti javaslatot, azt mondta, rossz ötlet: nem célravezető, nem szimpatikus, ráadásul számos gyakorlati problémát vet fel.

Megszólalt Lázár János is, de az Indexnek nem válaszolt egyértelműen arra, hogy egyeztetett-e Orbán Viktorral a Pokornit és Kövért kritizáló Figyelő-interjú előtt. Szerinte előbb alelnöktársát kellene megkérdezni, beszélt-e a miniszterelnökkel, mielőtt nyilvánosan megtámadta őt. A miniszter a Magyar Hírlapnak arról beszélt: az ellenzék és a sajtó a gazdagok pártjaként próbálja láttatni a Fideszt, az irigységre építve. Szerinte erre a karaktergyilkossági kísérletre csak a Fideszen belüli teljes egység lehet a válasz. Arról viszont nem kérdezték meg, hogy elmúlt napokbeli nyilatkozatai ehhez mennyiben járultak hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.