Kötcsei beszéd Orbántól

"Megőrizni a létezés magyar minőségét" címmel közli Orbán Viktor egy tavaly őszi beszédének szövegét a Nagyítás című hetilap szerdán megjelenő száma. Ez a Fidesz elnökének 2009. szeptember 5-ei beszéde, amelyet a kötcsei Polgári Pikniken mondott el.

Az MTI-hez már kedden eljuttatott szöveg közlését a Nagyítás szerkesztősége azzal vezeti be, hogy a lap "egy ősszel elhangzott, visszhangtalan beszéd rövidített, szerkesztett változatának közreadásával kíván hozzájárulni a nemzeti kulturális önismeret tisztázásához".

Hangsúlyozzák azt is, hogy megítélésük szerint a szöveg, ha nem is hagyományos értelemben vett program, de "koncepció, vízió, sőt stratégia a kultúra jövőbeli szerepéről". A közölt beszédet vitaindítónak szánják, és a lap a következő hetekben rendelkezésére is bocsátja hasábjait a reflexióknak, kommentároknak, ellenvéleményeknek.

E szöveg szerint a beszéd egyik fő gondolata az volt, hogy Orbán Viktor reális esélyt lát arra: a következő 15-20 év magyar politikáját ne a dualitás jellemezze.

A kötcsei Polgári Pikniket - ahol az MTI információi szerint a beszéd tavaly ősszel elhangzott - 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével, többek között a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezésében. A tanácskozások nem nyilvánosak.

Tavaly Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke a helyszínről telefonon nyilatkozott az MTI-nek, és elmondta: kifizetik a pénzbüntetését, illetve jogi segítséget adnak azoknak a magyar nyelv használatáért megbüntetett szlovákiai magyaroknak, akik jelentkeznek a Fidesz Új Demokrácia Központjának ingyenes hívható telefonszámainak egyikén. A három zöldszámot a kötcsei Polgári Pikniken ismertették.

A már hagyományossá vált Polgári Pikniken 2009-ben mintegy ötszázan vettek részt, a központi téma a kultúra és a válság viszonya volt. Itt jelentették be azt is, hogy indul egy új, polgári hetilap, amely "képes megvívni azokat a szellemi csatákat, kulturális vitákat, amelyek arról szólnak, mire is van szüksége Magyarországnak". Ez a hetilap lett a Nagyítás.

Orbán Viktor beszédéről, amelyet a Polgári Piknik végén mondott el a pártelnök, a fidesz.hu másnap, szeptember 6-án közölt egy tudósítást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.