Kossuth tér: lovas szobor 440 millióért

Az eredetileg becsült nettó 300 millió forint helyett nettó 440 millió forinttal a Bencsik Alkotóközösség Művészeti Kft. nyerte a budapesti Kossuth téren felállítandó Andrássy-lovasszobor rekonstrukciójának tenderét.

A Közbeszerzési Értesítő legfrissebb száma szerint a nyertes az összességében legelőnyösebb ajánlatot tett Bencsik Alkotóközösség Művészeti Kft. lett, méghozzá úgy, hogy "az értékelésnél az ár 45 súlyszámmal, míg a művészeti ajánlat minőségi, esztétikai, valamint az eredeti szoborhoz való hasonlóság szempontja 55 súlyszámmal szerepelt".

Ajánlatot tett még Szmrecsányi Boldizsár, valamint a Veres Kálmán - Szabó Öntészeti Kft. A döntés egyébként június 6-án született, de csak most hirdették ki a Közbeszerzési Értesítőben.

A Kossuth tér rekonstrukciójának részeként tavaly októberben írta ki az Országgyűlés Hivatala a hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést az Andrássy-lovasszoborra. Az 1906-ban leleplezett bronzalkotás mása 2014 tavaszára készül el, és eredeti helyén, a Parlament déli oldalán állítják fel.

Az eredetileg Zala György szobrászművész által készített, több mint kétszeres életnagyságú bronz lovas szobor másának megalkotására első körben nyilvános pályázatot írtak ki, amelyen két mintadarabbal lehetett részt venni: egy életnagyságú lófejet kellett megmintázni gipszből, illetve grafikát kellett készíteni a szoborról egy olyan nézőpontból, amely nem azonos a fennmaradt, korabeli fényképekkel.

A beérkezett munkák alapján - a tavaly októberi bejelentés szerint - a Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész által vezetett bírálóbizottság három alkotót választott ki, akikkel tárgyalásos eljárást kezdtek a szobor megvalósításának költségéről, a határidőről és a szerződéses konstrukcióról, majd a három művésznek el kellett készítenie a lovas szobor kicsinyített - életnagyságú - változatát.

A bizottság végül ennek alapján döntötte el, ki mintázza meg, és egy bronzöntő mester bevonásával ki öntheti ki Gróf Andrássy Gyulának, a kiegyezés utáni első magyar kormány miniszterelnökének, az Osztrák–Magyar Monarchia volt közös külügyminiszterének lovas szobrát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.