Kósának tetszik

Debrecen polgármestere szerint jót fog tenni az országnak a decentralizáció, amelynek részeként a tervek szerint több minisztériumot vidékre költöztetnek a következő években.
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szombaton az MTI megkeresésére reagált így a kormányszóvivő pénteki bejelentésére, amely szerint a 2016-ig két minisztérium és egy államtitkárság vidékre költözhet, a földművelésügyi tárca Debrecenbe.

A kormánypárti politikust nem lepte meg a bejelentés. "Az ország kilábalt abból a mély válságból, ahová 2010-re a szocialista kormányok taszították, így már meg lehet fontolni, hogy néhány főhatóság vidékre kerüljön" - mondta.

Kósa Lajos ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a mostani bejelentés csak az út "legeleje". Ő viszont - mint mondta - már most kijelöl valakit a város vezetéséből, hogy működjön együtt a kormánnyal a helyszín kiválasztására, a logisztikai feladatok megoldására.

Ez a decentralizáció "jót fog tenni az országnak" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy Debrecen környékén vannak az ország legjobb termőföldjei, itt az agráregyetem, vagyis "Debrecen a magyar agrárium szíve, az ország második legnagyobb városa, ahol méltó helyen lesz az agrártárca".

A polgármester utalt arra is, hogy a Debrecen-Budapest távolság "táblától tábláig" közúton két óra, vonattal szintén, a 160 kilométer óránkénti sebességre képes vonatokkal pedig csak másfél óra lesz, tehát a távolság sem lehet akadály.
Kósa Lajos végezetül utalt arra, hogy a Debreceni Egyetemen agrár- és vidékfejlesztési kar is működik, vagyis "ütőképes fiatalok" állnak majd az agrártárca rendelkezésére.

A fideszes politikus 2010 januárjában már beszélt "az ország érdemi decentralizációjáról". Akkor - azzal kapcsolatban, hogy Budapesten gondot okoz a kormányzati negyed felépítése, illetve a kormányzati szervek nem megfelelő elhelyezése - kijelentette: van ebben az országban öt-hat olyan város, ahol el lehet helyezni a központi szervezeteket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.