Kósa Lajosék varrták ürgebőrbe az őszödi beszédet

Szabó Bálint volt MSZP-s és DK-s politikus azt állítja: Kósa Lajosnak köze volt Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásához, így párttársaival együtt felelősséget visel a 2006-os zavargásokért. A polgármester elviccelte a dolgot, s közölte: az őszödi kormányüdülőbe a kéményen át Szíjjártó Péter engedte le kötéllel, a beszédet pedig egy MK-27-es magnóval rögzítette.

Szabó Bálint egykori Vas megyei MSZP-s politikus, jelenleg Szegeden élő, párton kívüli vállalkozó azt állítja: Kósa Lajosnak köze volt az őszödi beszéd kiszivárogtatásához. A debreceni városháza főbejárata előtt azt mondta: "Puch László megbízásából Kiss Péter tudomásával Szili Katalin és Szekeres Imre részvételével" eljuttatták Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét "2006 nyarának elején Rózsa-Flores Eduardóhoz, aki a Fidesz tagjaként tovább adta a felvételt Bíró Márk jelenlegi fideszes parlamenti képviselőnek". Szabó Bálint szerint Bíró Márk tanúvallomások alapján Kósa Lajoshoz juttatta el a beszéd teljes felvételét hónapokkal annak nyilvánosságra kerülése előtt.

Szabó Bálint közölte: ha Kósa Lajosnak van emberi és politikai bátorsága bizonyos ügyekben kellően élesen fogalmazni, akkor legyen bátorsága kifejteni saját szerepét is az őszödi beszéd felhasználásában. Mint fogalmazott, ebben a kiszivárgogtatási ügyben a "beszállító" Bíró Márk volt, a "nagykereskedő" Kósa Lajos, a "végfelhasználó" pedig a jelenlegi miniszterelnök, Orbán Viktor. A politikus szerint nem az a bűn, hogy a beszéd nyilvánosságra került, hanem az, hogy manipulatívan megvágták, tudatosan, előre megfontoltan fölhasználták, s ennek következtében egyesek lángba borították a fél budapesti belvárost.

Szabó Bálint kijelentette: Kósa Lajos ebben az ügyben fél, ezért érdemli meg azt az ajándékot, amelyet a volt politikus a polgármesteri titkárságon adott át a városvezető titkárnőinek. Az ajándék egy kék színű bili volt, amit Szabó szerint a képletes mondással szólva kétféle dologra lehet használni: vagy kiborítani a benne lévő szennyest, vagy ráülni, ha az ember be van tojva.

Szabó felszólította Kósa Lajost, hogy mondja el, kitől kapta meg az őszödi beszéd hangfelvételét, milyen célból és milyen okkal használta föl, adta tovább Orbán Viktornak, s valljon színt, van-e köze neki és párttársainak a 2006-os őszi zavargásokhoz. Mint mondta, a nyilatkozatra 72 órát ad Kósa Lajosnak, s ha 72 órán belül nem áll a sajtónyilvánosság elé válaszaival, akkor a debreceni rendőrkapitányságon állam elleni bűncselekmény gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést fog tenni a jövő héten. Tudósítónk kérdésére, miszerint milyen bizonyítékai vannak állításaira, Szabó azt mondta: kijelentéseit tanúvallomásokra és hangfelvételekre alapozza.

Kósa Lajos egyébként nem várta meg a 72 órát, hamarabb válaszolt, semmint azt Szabó Bálint gondolhatta. A városháza egyik sajtóreferense a sajtótájékoztató után átadta az újságíróknak a polgármester nyilatkozatát, amely e szavakkal kezdődik: "Szabó Bálint úr azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy nyilatkozzak az őszödi beszéd kiszivárogtatása kapcsán. Íme."

Kósa Lajos így folytatja: "Az őszödi kormányüdülő kéményébe Szíjjártó Péter engedett le egy 30 méter hosszú, 5-ös, narancssárga színű mászókötéllel az ominózus 2006 tavaszi napon. Kezemben egy MK-27-es táskamagnetofon volt, hozzá csatlakoztatva egy BEAG gyártmányú mikrofon. Gyurcsány Ferenc beszédét így vettük fel a magnóban található Polimer 90 perces kazettára, amin korábban Karel Gott, Udo Jürgens és Korda György Egy péntek éj Szent Ferencen című koncertjének kalózfelvétele volt található. A felvétel elkészülte után még a tetőn visszahallgatva a hanganyagot azt tapasztaltuk, hogy sajnos néhány helyen Gyurcsány Ferenc hangja helyett Karel Gott volt hallható, ezeket a helyeket a - szintén a tetőn tartózkodó - akkori Fidesz-szóvivő, Cser-Palkovics András eltorzított hangjával pótoltuk. Lelopózván a tetőről, a kazettát a Balaton partján ürgebőrbe varrtuk, és a Sió csatornán keresztül leúsztattuk a Sió-Duna torkolatáig. Itt jugoszláv békaemberek vették át, és juttatták Pestre, miközben elkészítették a kazetta CD-változatát. Így kapta meg a magyar sajtónyilvánosság, amely aztán közölte".

Kósa Lajos nyilatkozata így zárul: "Állításaimat semmivel nem tudom alátámasztani, igaz, nem is akarom".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.