Kósa Lajos is lehet az új frakcióvezető

Május 2-ra tervezte Orbán Viktor, hogy bejelenti a kormány átalakítását, mivel azonban arra a napra esik az új köztársasági elnök, Áder János megválasztása, a minisztercserék és a változtatások később valósulnak meg – tájékoztatták a Népszabadságot kormányzati források.

Az viszont már eldőlt, hogy Réthelyi Miklóst Balog Zoltán váltja a humán csúcstárca élén, az erről szóló bejelentés akár már a héten megtörténhet – tudtuk meg. Orbán Viktor a kiszivárgott hírek szerint nem választja két részre a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, ellenkezőleg: a romaügyek, a nemzetiségek és az egyházi államtitkárság is a Balog Zoltán vezette Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz fog tartozni.

Információnk szerint Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az államtitkári értekezleten már tájékoztatást adott arról, hogy a nemzetiségek és az egyházügyek a humán csúcstárcához kerülnek. „Az egyházügyeket konszolidálni kell, állítólag Bölcskei Gusztáv református püspök, de Erdő Péter bíboros sem igazán elégedettek az ügyek vitelével” – mondták lapunknak.

Balog Zoltán már beszélgetett személyi kérdésekről is; Gál András Leventét szerette volna megnyerni közigazgatási államtitkárnak, de ő nem vállalta a felkérést, így marad Jávor András e poszton – tudtuk meg. Noha korábban lapunknak azt erősítették meg KDNP-s vezetők, hogy Hoffmann Rózsa oktatási-, illetve Soltész Miklós szociális államtitkár marad a helyén, ahogyan Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is, most azt hallottuk: ez csak egyelőre lesz így. Később lehet, hogy változik az államtitkári kar.

További változások: ha Varga Mihály veszi át Fellegi Tamástól az IMF-tárgyalások vezetését, és Lázár János „kancelláriaminiszter” lesz, Rogán Antal mellett Kósa Lajos neve is felvetődött Fidesz-frakcióvezetőnek. Mivel a politikus Debrecen polgármestere és a Fidesz ügyvezető alelnöke is, mérlegelnie kell, hogy vállalná-e. Emellett a családjával is meg kellene beszélnie a kérdést.  

Orbán Viktor és Kósa Lajos egyeztet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.